Vegyünk egy példát (ilyen árak mellett nem lesz olcsó, de egyszer élünk): Takács Károly (Fidesz–KDNP), Oroszlány tetemes polgármestere egy arra alkalmas reggelen meggörbül az államügyek fergeteg súlya alatt. Hétrét görnyed az ember, földig ér a korszakos koponya, s így (borzalom-iszonyat) nincs, ki nemzeti horizontot fürkészhetne szigorú szemmel. Nemes és nemzetes Károly bátyánk előtt lepörög élete filmje e görbületben, benne a tanévnyitóval, mikor magyar írók és költők, államférfiak és államnők életműve mind kósza dudva a bogárszemű nebulók útba igazításához, így azt kell őneki mondania: „De jó, hogy nincs köztük Mohamed!” Nem egy bekapcsolva maradt mikrofonnak, nem a választókerületi elnök jó kedvű abrakolójának, hanem az ünnepélyes plénumnak, benne a riadt lurkóknak, akik már vagy tíz perce nem láttak folyékony migránsozást és tojásos Zelenszkijt a jutúbon szíves kormányközlésből.
