A nemzetközi politikai élet nem feltétlenül baráti kapcsolatok melegágya, inkább kölcsönösen előnyös, vagy legalábbis elfogadható tárgyalások terepe. Ennek alapja az egymás megbecsülésén alapuló udvarias, "diplomatikus" stílus, szóban és írásban.A magyar diplomácia az utóbbi években látványosan szakított ezzel a stílussal. Szijjártó külügyminiszter idén január elején behívta az uniós nagyköveteket, és jelezte, hogy nem fog eltűrni az áprilisi választások során semmiféle kritikát, okoskodást, különben "nagyon-nagyon nehéz dolguk lesz" munkavégzésük során. Még erőteljesebbre sikerült Orbán nyilatkozata egy brüsszeli tanácskozás után: „Éjszakába nyúló, véres bicskázás eredménye, hogy nem veszünk részt Ukrajna támogatásában.Csak megjegyezném, hogy a bicskázás nem harc, egy napon nem lehet említeni a szigorúan szabályozott fehér sporttal, a tőr- vagy a kardvívással. Csak lepusztult kocsmák mélyén űzik azok, akik sem ésszel, sem erővel nem bírnak győzedelmeskedni. Elő hát a rugós kést, és a bordái közé az ellenfélnek, akarom mondani: ellenségnek. Persze Orbán szerint a rendnek és jogi normáknak amúgy is lejárt az idejük, ahogy pártja legutóbbi kongresszusán mondta: – A liberális nemzetközi rend a szemünk előtt tört darabokra. A nemzetközi szerződések és szervezetek már nem irányadóak. Eljött a kétoldalú megállapodások, a személyes kapcsolatok, az érdekek és az erő kora.
