Közszájon forgó okosság, hogy csak egy csőcselékünk van. Talán 1945 után keletkezett, amikor a nyilasok közül sokan beléptek a Kommunista Pártba. Hát istenem, gondolták, az is egy szavazat. Ha végignézünk az elmúlt 70 éven, meg kell állapítanunk, hogy a működtető és politikai elit többször cserélődött, számában néha nőtt, ám erkölcseiben, közösségi elkötelezettségében inkább fogyott. Intakt csupán a sokat gúnyolt csőcselék maradt.A háború után káderlapátra kerültek az országot korábban működtető csoportok. Közülük rögvest röpült a politikai vezetés, a tőkések és osztályellenségeknek kikiáltott emberek (vagyis a működtető elit egy része is). Történelmileg viszonylag rövid létezését messze meghazudtoló mértékű gonosz tettekkel teljesedett ki a Rákosi-rendszer, amely belefutott 1956-ba, immáron Nagy Imre miniszterelnöki asszisztenciájával. Majd jött Kádár János, akinek akkor még sem kulcsa, sem egyénisége nem volt a konszolidációhoz. Bosszúból, félelemből, továbbá figyelmeztetésképpen százakat ítéltek halálra, ezreket hosszú börtönbüntetésre. Az alig megmelegedő politikai és kormányzó elitet (hivatalnokok, fegyveresek, hivatásos politikusok) újra decimálták, bár ennek mértéke nem hasonlítható az 1945-1948 közötti időszakéhoz.
