Regényt írni nemes tett. Példának okáért az ember lánya kilencévesen végre megkapja a nyuszitól a Nagy indiánkönyvet, ami egy hétre elegendő olvasnivalójául szolgál, s még tovább is, mert újra meg újra el kell olvasnia Vadölő, Sólyomszem, Nyomkereső, Hosszú Puska és Bőrharisnya – ezek mind egy személy – történeteit. Kicsit bosszankodik azon, hogy e becenevek viselőjének, Nathaniel Bumppónak milyen hülye vezetékneve van, s hogy nem bontakozik ki szerelem közte meg egy csinos indián lány között, de úgysem őrá figyel igazán, hanem az indián harcosokra. A lényeg, hogy abban a kicsi lányban egyre érlelődik a gondolat, hogy ő is tudna indiánregényt írni, ha nagyon akarna, hiszen, ha J. F. Coopernek sikerült, akkor neki miért ne sikerülne.Ceruzával fog az íráshoz. Valami azt súgja a fülébe, hogy sokat kell majd javítania, ezért a csíkos füzete mellé radírt is odakészít. Fejben összeáll az egész sztori, középpontban egy szerelmi, valamint egy kegyetlen harci szállal.A történet szépen halad a maga útján, az első fejezetből már három oldal meg is született. A kislány nincs tisztában azzal, hogy realista indiánregényt vet papírra. Ő csak annyit tud, hogy muszáj megjelenítenie minden mozzanatot. A reggeli kávéivástól a mosdóba járásig, mely utóbbi a préri magasabb fűvel benőtt részét jelentette.Addig nem is volt baj, amíg egy hidegebb éjszakán a rézbőrűek nem gyújtottak tábortüzet, nehogy a füst elárulja az ellenségnek a hollétüket. Ám, sajnálatos módon, mind benáthásodtak. Másnap az idejük nagy részét a lóra fel, lóról le mozzanat tette ki. Két tucat delavár harcos küzdött a felfázással, s hol voltak még a küzdelemben a komancsok! Félő, hogy túlságosan is közel. A csata – érthető okokból – igencsak vesztésre állt. De ezt nem lehet hagyni, hiszen a delavárok az igaz emberek, nem az ellenfél. Rettenetes dilemma előtt áll a szívében oly szép reményeket dédelgető kislány-írónő: írja meg a puszta valót, vagy éppen hallgassa el az igazságot? Kerek egy hétig őrlődik, mire megszületik benne a döntés. Tulajdonképpen nem is akar ő az indiánokról írni. Meghagyja azt May és Cooper szakavatott szerzőknek. Az irka további oldalai üresen maradnak.Kerek három évig, mert akkor újra sűrű sorok követik egymást benne.A kislány nagylánnyá érik. Továbbra is kedvencei maradnak az indiánok, ám regénytémának már a kurucok adták magukat.Kedvenc történelmi hőséről kell fogalmazást írnia, és ő II. Rákóczi Ferencet választja. Egyrészt azért, mert az ábrázolások szerint szép hosszú, hullámos haja volt, másrészt mert a könyvtáros néni egyik szobájában lóg a falon egy megfakult festmény a fejedelem letartóztatásáról. Elbűvöli, hogy a hálószobájából, a felesége mellől vitték el a labancok a szép hajút – legalábbis a festő így örökítette meg a pillanatot. Rajongásának harmadik eredője pedig a Rákóczi-szabadságharc alatt használt zászlók latin nyelvű felirata: Pro Patria et Libertate. Úttörőként sejtelme sincs, hogy a jelmondat valójában úgy hangzik, hogy Cum Deo pro Patria et Libertate.Lelkesen tanul a történelem eme dicső szereplőjéről és tetteiről. Eltervezi, hogy regényének főszereplője egy fiatal futár lesz, aki lóhalálában érkezik meg Gyulafehérvárra, ahol a leendő fejedelmet fejedelemmé választják. Még nem tudja, milyen hírt kellett lóhalálában megvinnie a futárnak, csak azt, hogy a tábortűz mellett pipázgató és táncoló (hasonló jelenetet tervezett az indiánregényhez, csak ott békepipával és nem verbunkossal) kurucokat gyorsan kell értesítenie valamiféle veszélyről.– Sziasztok, srácok, megjöttem! – köszönt, miután leugrott a lováról.A kuruc srácok felpattantak, és a hátát lapogatták elismerésük jeléül. Azonnal a felettesükhöz kísérték, ahol a főszereplő átadott egy pergamentekercset, titkos információkkal teleírva.A cselekmény tizenöt oldalig rendkívül izgalmasan alakul. A történések láncolata akkor szakad meg, amikor a büszke szerző az egyik nagynénje kezébe adja a remekműnek ígérkező szerzeményt.– Ugye tudod, hogy abban az időben nem sziával köszöntek, és nem srácoknak szólították egymást az emberek? – oktatja ki a tánti. Majdnem egy életre elvéve az ifjú hölgy kedvét a regényírástól.Pár évtized múltán a már nem oly fiatal nő úgy gondolja, hogy ha kétséges, miből készült 1922-ben az út: macskakőből vagy makadámból, elég azt írnia, hogy szilárd anyagból. Ha valaminek a súlyát kell meghatároznia, nyugodtan gondolhat a magáéra, és leírhatja, hogy tetemes. Vagy számottevő. Mindegyik válasz megfelelő, nem szükséges kilókkal vagy mázsákkal vacakolnia. Vagy teszem azt, a regényben pontosan meg kell jelölni, mennyi töltényt lőtt ki a nyomozó, bátran lejegyezheti, hogy az összeset. Ugye látni, mennyit fejlődött az írástechnikája? Minden eszköze megvan egy sikerregény megírásához.A téma is adott: indiánregény. Majd mohikánok lesznek a főszereplők, azok jobban bírják a hideget. És bölénybundából készült takarót is fog adni nekik, mert az jól melegít. Felfázni meg fázzon fel az ellenség! Úgy könnyebben legyőzhetők. A regényben bármi lehetséges. Halihó, skacok, jó újra koccanni veletek!
