Добавить новость
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Egy méter kerítés sem épült még a román-magyar határon

Egyetlen méter kerítés sem került a román-magyar határra a műszaki zár építésének bejelentésétől eltelt egy hónapban – tudtuk meg a magyar, a szerb és a román határ metszéspontjában található település, Kübekháza polgármesterétől.

Molnár Róbert felidézte: a kerítésépítés bejelentésének másnapján a magyar hadsereg vezérkari főnöke felmérte a terepet a hármas határ környékén, majd cölöpökkel kijelölték a műszaki zár helyét és munkagépekkel eldózerolták a határsávot, azóta azonban semmi mozgás nincs.

„Ez a szokásos magyar kapkodás. Hamarabb beszélünk, mint gondolkodunk. Nagy valószínűséggel letett erről a tervéről a kormányzat” – mondta a független polgármester, aki korábban bírálta a kerítésépítési terveket. A Maszolnak egy hónapja azt nyilatkozta, hogy a műszaki zár rontja a Kübekháza és a romániai Óbéba közötti kiváló kapcsolatokat.

Egyébként Bukarestben is sejteni vélik, hogy a magyar kormány letett a kerítésépítési terveiről. Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerda este azt nyilatkozta: egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy megépülne a kerítés a magyar-román határon. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy már nem feszült a két ország kapcsolata.

Mint ismet, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szeptember 15-én jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól „ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány. Később pontosította, hogy a kerítés legalább 70 km-es lesz.

Budapest lépésének nem örültek Bukarestben.  A román külügy akkori állásfoglalása szerint az Európai Unió két stratégiai partnerségben levő tagállama közé kerítést építeni "nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint".

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media






Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *