Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer
Сентябрь
2015
18
28

Новости за 10.09.2015

Kitekinto 

Az IMF üdvözölte a szerb reformokat

A Nemzetközi Valutaalap elismerését fejezte ki Szerbiának és elfogadta a hároméves gazdasági megegyezést, miközben a hivatalos megállapodásra várhatóan október közepén kerül majd sor. A kormány döntését a bérek és nyugdíjak emeléséről azonban elhalasztották.

James Roaf, az IMF-misszió tagja elégedettséggel nyilatkozott Szerbia makrogazdasági stablitását és költségvetési konszolidációját illetően. Az ország becsült GDP-növekedése idén 0,5 százalék, ami különösen jónak mondható, hiszen ezzel Szerbia elkerülte a recessziót. Читать дальше...

Kitekinto 

Az IMF üdvözölte a szerb reformokat

Félő volt, hogy a jelentős fiskális szigor hatására veszélybe kerül az állam gazdasági növekedése, végül azonban ennek ellenkezője valósult meg.

Kitekinto 

Szerb elnök: a nyugati "rablók" felelősek a menekültválságért

Nem kétséges, a 2012 óta hivatalban lévő Tomislav Nikolić még sokáig magyarázkodni kényszerül majd hivatalos pekingi látogatásán tett meggondolatlan és néhol igencsak kínos mondataiért, amelyekről a BalkanInsight.com hírportál is tudomást szerzett kínai és orosz forrásokból tájékozódva. Az események lezárására hivatott közös sajtókonferencián a „Szputnyik” hírügynökség kérdéseire adott válaszai mindenesetre egyáltalán nem váltak előnyére az óriási menekülthullám alatt roskadozó, az Európai Unióhoz... Читать дальше...

Kitekinto 

Vajdasági illetékes: sürgősen át akarnak jutni a szerb-magyar határon a migránsok

Minél hamarabb át akarnak jutni a szerb-magyar határon a zömében Közel-Keletről érkező migránsok, ezért egyre nagyobb számban érkeznek, és egyre rövidebb időt töltenek a határ közvetlen közelében fekvő vajdasági Magyarkanizsán - derül ki a migrációért felelős helyi megbízott nyilatkozatából.

Lackó Róbert, Magyarkanizsa képviselő-testületének elnöke csütörtökön az MTI tudósítójának azt mondta: most már minden nap mintegy 4500 migráns érkezik a településre, hétfőn pedig rekordszámú ember érkezett, hiszen több mint ötezren jöttek 24 óra alatt. Читать дальше...

Kitekinto 

Nukleáris megállapodás: túl nagy az iráni társadalom elvárása

Augusztus 8. és 18. között készített ezer fővel telefonos közvélemény-kutatást egy független, kanadai közvélemény-kutató cég, amelynek eredménye szerint az irániak többségének téves ismeretei vannak a nukleáris megállapodásról, valamint túl nagy elvárásokat táplálnak a "deal" iránt. Kutatók szerint nagy az esély a csalódásra.

Az iráni társadalom jelentős többsége támogatja a nagyhatalmakkal kötött nukleáris megállapodást. Egy nemrég közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint azonban ennek oka részben az... Читать дальше...

Kitekinto 

Tusk: az EU együttműködik Törökországgal a menekültkrízis megoldásában

Az Európai Unió Törökországgal együttműködve, a korábbinál hatékonyabban igyekszik fellépni a megnövekedett bevándorlás problémájának kezelésében és a terrorizmus visszaszorításában - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel Ankarában folytatott találkozója után tartott közös sajtótájékoztatón.

Az Anadolu török hírügynökség csütörtöki jelentése szerint az uniós politikus kifejtette: a helyzet megoldásának első feltétele a nemzetközi összefogás... Читать дальше...

Kitekinto 

Robert Fico ismét elutasította a kvótákat

A szlovák miniszterelnök szerdán ismét elutasította a kötelező menekültbefogadási kvótákat, és kijelentette, üdvözölné, ha az ügyben "megszűnne a moralizálás a négy visegrádi ország címére".

"Ha valakinek más a véleménye, az nem jelenti azt, hogy kárhozatra kell ítélni. Az Európai Unióban nem lehet érvényes az az elv, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Tiszteletben kell tartani más véleményeket is, és olyan megoldást kell találni, amely mindenki számára előnyös lesz" - jelentette ki Robert... Читать дальше...

Kitekinto 

Robert Fico ismét elutasította a kvótákat

Fico Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szerdán Strasbourgban elhangzott beszédére reagált, aki ismertette a testület új javaslatát.

Kitekinto 

Menekültügy: Juncker terve teljes támogatást érdemel

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által szerdán bejelentett terv, amely 160 ezer menekült kötelező kvóták alapján történő elosztását célozza az európai uniós tagállamok között, teljes támogatást érdemel - írta csütörtökön megjelent szerkesztőségi állásfoglalásában a Financial Times (FT) című brit gazdasági-politikai napilap európai kiadása.

A lap szerint ez semmiképpen nem tekinthető átfogó megoldásnak, de létfontosságú lépés, amelyet Európának meg kell tennie.

Читать дальше...

Kitekinto 

Szerbiában nem találtak kockázatot jelentő embereket a migránsok között

Szerbiában eddig nem találtak biztonsági kockázatot jelentő embereket a migránsok között - jelentette ki Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerdán Belgrádban, amikor ellátogatott a szerb főváros autóbusz-pályaudvara melletti parkban táborozó migránsokhoz.

Elmondta, hogy idén több mint 120 ezer migráns haladt át az országon, a biztonsági szolgálatok pedig mindenkit ellenőriztek, akivel szemben fennállt a gyanú, hogy részt vettek a szíriai harcokban vagy hogy tagjai az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek. Читать дальше...

Kitekinto 

Az Iszlám Állam jelenléte egyre kézzelfoghatóbb Afganisztánban

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet jelenléte egyre kézzelfoghatóbbá válik Afganisztánban, ahol szakértők szerint a milícia bizonyos területeket már uralma alá hajtott - olvasható az AP amerikai hírügynökség friss összeállításában.

A kegyetlenségéről ismert, elsősorban Irakban és Szíriában tevékenykedő csoport afganisztáni terjeszkedése Afganisztán és több más ország hatóságait is egyre komolyabb aggodalommal tölti el. Helyi illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy a dzsihadista milícia aktívan toboroz a dél-ázsiai országban is... Читать дальше...


В Твери пройдет концерт памяти жертв в «Крокус Сити Холле»

Публичное обсуждение налоговой реформы анонсировали в Госдуме 20 мая

Хуснуллин: сроки реализации строительных проектов сократят до тысячи дней

Жалобу «Спартака» в матче против «Пари НН» отклонили



Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

В Твери пройдет концерт памяти жертв в «Крокус Сити Холле»

Отмена мероприятий, ветераны и президент: о чем писали главы городов и районов Коми на этой неделе

Минздрав МО: в Жуковском прооперировали мужчину с утечкой спинномозговой жидкости

Нам не страшен майский жук: как организовать приствольные круги для садовых деревьев

Музыкальные новости

РБК: министр здравоохранения Михаил Мурашко войдет в новый состав правительства

Продвижение Песен, Музыки, Стихов ВКонтакте. Способы и методы увеличения прослушивания песни, музыки, стихов ВКонтакте.

Bungie continues recent streak of Ws by making most Destiny 2 expansions free to everyone

Рады познакомить вас с артистами цирка Бурятии: Саян Дондоков - Театр и дети, Культура и Россия

Новости России

Народная артистка России Людмила Дугарова в главной роли в фильме Монголии

Дальневосточный хореографический конкурс «Область танца» в Благовещенске

Синоптик спрогнозировал потепление до +20 градусов в Москве с 16 мая

Нам не страшен майский жук: как организовать приствольные круги для садовых деревьев

Экология в России и мире

Москвичи из-за дороговизны массово поехали по регионам лечить зубы: из Москвы начался стоматологический туризм

Новые дорожные ирригаторы Revyline RL 660 PRO поступили в чувашский филиал

Красота и благородность: яркие стильные весенние образы

Мы помним, мы гордимся: «585*ЗОЛОТОЙ» представила проект «Книга памяти» с историями из семейных архивов сотрудников

Спорт в России и мире

Теннисист Джокович раздавал автографы в шлеме после попадания бутылкой в голову

Первая ракета мира Джокович получил бутылкой по голове после матча в Риме

Анастасия Потапова вышла во второй круг турнира WTA-1000 в Риме

Касаткина обыграла Марию и вышла в третий круг турнира WTA-1000 в Риме

Moscow.media

Компания Volkswagen окончательно откажется от моделей с индексом GTX

Россиянам рассказали, когда появится «сильный ИИ»

Как надо ПРОДАВАТЬ СЦЕНАРИЙ, ПЬЕСУ, СИНОПСИС.

Глубинная магама поможет предсказать извержения вулканов







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *