Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer
Май
2016

Новости за 19.05.2016

Kitekinto 

Nyílt levélben fordult az RMDSZ a román kormányfőhöz

Nyílt levelet intézett Dacian Ciolos román miniszterelnökhöz Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Tánczos Barna szenátusi frakcióvezető, amelyben a közbirtokosságokat érintő diszkrimináció ellen emeltek szót - derült ki az RMDSZ csütörtöki hírleveléből.

A magyar érdekképviselet vezetői azt kérik a bukaresti kormánytól, hogy sürgősségi rendelettel számolja fel azt a joghézagot, amely a közbirtokosságok egy részét hátrányos helyzetbe hozza.

Читать дальше...

Kitekinto 

Aláírták a montenegrói NATO-csatlakozási jegyzőkönyvet

  • A mai naptól kezdve Montenegró helyet kap a NATO tanácskozásain, és megfigyelői státuszban részt vesz minden ülésen.
  • A nyugat-balkáni ország decemberben kapott meghívást a szervezetbe, s azóta sikeresen le is folytatták a tárgyalásokat.
  • A csatlakozási okmányokat ugyanakkor még ratifikálnia kell a 28 jelenlegi tagállamnak, valamint értelemszerűen Montenegrónak is.

Milo Djukanovic montenegrói kormányfő jelenlétében aláírták Montenegró NATO-csatlakozásának jegyzőkönyvét... Читать дальше...

Kitekinto 

EU: közbeszerzés, különadók és kiigazítás a magyar ajánlásokban

Idén GDP-arányosan 0,3 százalékos, jövőre 0,6 százalékos költségvetési kiigazítást javasolt szerdán elfogadott országspecifikus ajánlásaiban az Európai Bizottság a magyar kormánynak a középtávú céloktól való jelentős eltérés fokozott kockázata miatt. Brüsszel ugyanakkor megelégszik a figyelmeztetéssel és nem tartja szükségesnek az ilyen esetekre vonatkozó eljárás elindítását.

Idén GDP-arányosan 0,3 százalékos, 2017-ben pedig 0,6 százalékos költségvetési kiigazítást tart szükségesnek az Európai... Читать дальше...

Kitekinto 

Felerősödtek a TTIP körüli viták

  •  A Greenpeace által kiszivárogtatott dokumentumok felhevítették a TTIP körüli vitákat.
  • A világ leendő legnagyobb szabadkereskedelmi projektje megosztja az embereket. A támogatók azzal érvelnek, hogy ugrásszerűen megnövelné a kereskedelmi lehetőségeket.
  • Az övezet európai ellenzői szerint a jelenlegi szigorú kereskedelmi szabályozást az új megállapodás felpuhítaná.
  • A franciák azt is közölték, hogy amíg nem lesz változtatás egyes részekben, nem hagyják jóvá a szerződést. Читать дальше...

Kitekinto 

Felerősödtek a TTIP körüli viták

Nagy lendületet adhat az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalásnak az a 248 oldalas dokumentum, amit a Greenpeace szivárogtatott ki.

Kitekinto 

Nem minden tanárnak járna béremelés Szlovákiában

Ma tárgyal az oktatási minisztérium a pedagógusokkal a kormányprogramban foglaltakról és az idei feladatokról. A szakszervezetek a 6 százalékos béremeléssel kapcsolatban szeretnének tisztán látni, az SZMPSZ a minimális osztálylétszám kérdését szeretné megvitatni. Az Új Szó beszámolóját idézzük.

A tárca által szervezett kerekasztal előtt a pedagógus szakszervezet és társszervezetei véleményezték a tárca elképzeléseit és a kormányprogramban megfogalmazott feladatokat. „Számunkra a legfontosabb az... Читать дальше...

Kitekinto 

Illegális Korán-iskolát zártak be Brüsszelben

  • Illegálisan működő Korán-iskolát zártak be Brüsszel Molenbeek nevű városnegyedében.
  • A bezárásra az oktatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt került sor, nem pedig a radikalizálódás veszélyére hivatkozva.

Illegálisan működő Korán-iskolát zártak be Brüsszel Molenbeek nevű városnegyedében - írta a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

Читать дальше...

Kitekinto 

Johannis: A szankciók nem oldják meg a menekültválságot

A kötelező betelepítési kvótát elutasító országokkal szembeni szankciók hatástalanok, nem oldják meg a menekültválságot - mondta szerdán Vilniusban Klaus Johannis, román államfő.

A migránsokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek Johannis és vendéglátója, Dalia Grybauskaite litván köztársasági elnök megbeszélésein. A román államfő ezzel kapcsolatosan kifejtette: szerinte nem oldják meg a menekültválságot a puszta szankciók, amelyeket a kötelező betelepítési kvótákat elutasító EU-tagállamokkal szemben vezetnek be. Читать дальше...

Kitekinto 

Akadoznak a Törökország-EU vízumtárgyalások

Az EU lehet a vesztese a török elnök és a távozó miniszterelnök ellentétének, pedig alig egy hete, még úgy tűnt, hogy minden eddiginél közelebb lehet a vízummentességről való megállapodás. Erdogan nem hajlandó eleget tenni az EU kérésének, hogy változtassa meg a terrorizmusellenes törvényét.

  • Hiába tűnt úgy, hogy az EU és Törökország közel jár a vzummegállapodáshoz, most úgy látszik, hogy mégsem.
  • Az EU kifejezett kérésére sem hajlandó Törökország változtatni a sokat támadott terrorellenes törvényét. Читать дальше...

Kitekinto 

Akadoznak a Törökország-EU vízumtárgyalások

Az EU lehet a vesztese a török elnök és a távozó miniszterelnök ellentétének, pedig alig egy hete, még úgy tűnt, hogy minden eddiginél közelebb lehet a vízummentességről való megállapodás.

Kitekinto 

Szerbia: a pártok idén kevesebbet költöttek a kampányra, mint 2014-ben

A választási kampány költségei továbbra is nagyon magasak, de idén valamivel alacsonyabbak voltak a 2014-es választásokhoz viszonyítva, a 2012-eshez viszonyítva pedig jelentősen elmaradtak, jelentette a Transparency Serbia (TS) nem kormányzati szervezet.

Nemanja Nenadić, a TS programigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a kevesebb költséggel járó kampány oka az, hogy rövid ideig tartott, és hogy a 2014-ben meghozott törvénymódosítás miatt 30 százalékkal kevesebb pénz jutott a kampányra a költségvetésből... Читать дальше...

Kitekinto 

Eltűnt egy Párizsból Kairóba tartó utasszállító

  • Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó járata.
  • A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.
  • Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint tengerbe zuhanhatott a repülőgép.
  • Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását.

Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata - közölte a légitársaság az egyik közösségi oldalon.

Читать дальше...


Топ-10 новостей: рост Батагайского кратера, вальс 100-летнего ветерана, первые лесные пожары

"Динамо" может оформить чемпионский титул РПЛ 19 мая

Новак ставит целью сохранение темпа роста цен на топливо в пределах инфляции

Жителей Подмосковья проинформировали о лесопожарной обстановке на 12–14 мая



Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Комитет ГД по бюджету и налогам рекомендовал утвердить Силуанова главой Минфина

В Твери пройдет концерт памяти жертв в «Крокус Сити Холле»

Лето обещает быть аномальным: метеорологи дали новый прогноз

Профессиональный праздник: Медсестра из НИИ имени Николая Склифосовского рассказала о своей работе

Музыкальные новости

Озоновые Дыры: Вызов современности, Взгляд Романа Терещенко

В рубрике «Я - артист цирка Бурятии» Саян Дондоков - Театр и дети, Культура и Россия, национальный проект

"Спартак" лишился математических шансов выиграть Российскую премьер-лигу

Лукашенко отдал куртку ветерану ВОВ на параде Победы в Москве

Новости России

Профессиональный праздник: Медсестра из НИИ имени Николая Склифосовского рассказала о своей работе

МИД сообщил о скоропостижной смерти посла России в Мозамбике Сурикова

РЕН ТВ: в торговом центре Москвы произошла драка со стрельбой

Тело изувечено. Пассажир такси погиб в массовом ДТП в Москве

Экология в России и мире

Мини-конференция по продвижению дизайнеров DesignBlogFest 2024

Москвичи из-за дороговизны массово поехали по регионам лечить зубы: из Москвы начался стоматологический туризм

Оксана Федорова представила на выставке-форуме «Россия» премьеру фильма «Петербург Шаляпина и Рахманинова»

Откровение артиста госцирка Бурятии Саяна Дондокова - Театр и дети, Культура и Россия, интервью

Спорт в России и мире

Потапова проиграла Остапенко во втором круге турнира WTA 1000

Открытый чемпионат Италии: Новак Джокович получил сильный удар после выхода в третий раунд после Корантена Муте | Теннисные новости

Теннисист Хачанов вышел в третий круг "Мастерса" в Риме

Саснович вышла в третий раунд турнира WTA-1000 в Риме

Moscow.media

Велоретро

Новая генная терапия успешно восстановила слух у глухого малыша

Армяне в Великой Отечественной войне: Иван Георгиевич Магакьян

Коровы







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *