Méltatlannak találták Kelemen Hunort a Románia Csillaga kitüntetésre
Az etikai bizottság döntését egy civil társaság kezdeményezte az RMDSZ-elnök korábbi kijelentése miatt.
Az etikai bizottság döntését egy civil társaság kezdeményezte az RMDSZ-elnök korábbi kijelentése miatt.
Húsz embert gyanúsítanak a Groupama Arénában történt erőszak miatt, az utolsó körözött szerda délután sétált be a rendőrségre.
A duisburgi fesztiválon huszonegyen vesztették életüket, de a katasztrófa következményei sokakat érintenek.
Janne Teller írónővel a menekültválságról, a populista politikáról és nagy vitákat kiváltó regényéről is beszélgettünk.
Célkeresztben az igazságszolgáltatás átszervezése, az alkotmánybírók kinevezése, a fakitermelés és a fogamzásgátlás.
Egyetlen cég rendszere kezeli majd az állami közbeszerzéseket. Már sejthető, miről beszélgetett Lázár János és Tiborcz István.
John Kerry szakértője szerint példátlan, hogy egy elnöknek ilyen sokáig ne legyen tudományos tanácsadója.
Az EU-nak az Egyesült Államok helyett is segítenie kell az egyezmény végrehajtását, mondta a francia elnök.
A Doors bemutatkozó lemezén megcsillan a napfény, de már látszik, hogy a dalokon kívül nem túl biztonságos a világ.
Szergej Fomin tárlata Arkaimot, a szépséges Elton-tavat és Pétervár kastélyait mutatja be madártávlatból.
A koszos ruhadarabot már leszedték a szoborról, egy civil aktivista hívta fel figyelmet a durva viccre – vagy provokációra.
A Nébih-közlemények alapján csodának tűnik, ha nem halunk meg ételmérgezésben, de a helyzet nem ilyen rossz.
Röplabdában is megindultak a légiósok Magyarországra. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem egy folyamat kezdete.
Nem csupán a műemléki épületegyüttes jelentőségéhez méltó helyreállítását készítették elő, de fontos tudományos eredményekkel is szolgáltak az egri vár területén az elmúlt két évben, a Modern Városok Programja keretében elvégzett feltárások, amelyek során Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek.
Egy gyilkosnak számos motivációja lehet arra, hogy rejtjelekkel írjon. Vannak, akik így akarnak biztonságosan kommunikálni bűntársaikkal, vagy éppen ezzel biztosítják, hogy naplóikat rajtuk kívül senki más ne tudja elolvasni. Előfordul azonban az is, hogy éppen az őt üldöző nyomozókat akarja így bosszantani.
„Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.” (közmondás) „Ha tetszik, ha nem.” (államtitkári bemondás)
Decemberben kezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki felújítása a Liget Budapest projekt keretében; az épület kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben.
Az EP várhatóan kezdeményezi az EU-szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindításának előkészítését.
Két szerencsétlen mozdulat döntötte romba a hondurasiak vb-álmait. Vagy már a hétfői edzésen kémkedő drón?
A Lamborghini ajándékozta a különleges Huracánnal az egyházfőt, de ő nem fogja használni, inkább eladja.
A varsói gettó titkos levéltára, a gettóéletet és a náci bűntetteket dokumentáló úgynevezett Ringelblum-archívum anyagait bemutató állandó kiállítás nyílt kedden a varsói Zsidótörténeti Intézetben.
Bővül a nyilvánosság számára látogatható Gaudí-épületek listája Barcelonában: csütörtökön nyitja meg kapuit a La Casa Vicens, az első a világhírű építész által tervezett lakóépületek közül.
René Magritte belga szürrealista művész egy négy részre vágott festményének utolsó, hiányzó darabját fedezték fel egy brüsszeli múzeumban a művész egy másik festménye alatt röntgenvizsgálat segítségével.
A legnagyobb tartalékai az LMP-nek vannak: a megkérdezettek 13 százaléka említette második kedvencként.
A GKI adatai szerint volt olyan év, mikor a dohánykereskedő cégek nyeresége a saját tőke 90 százaléka volt.