„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?
Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.
Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.
Hideg, téli idő várható a jövő héten. Karácsony napos lesz, előtte jöhet hó...
A spanyol központi bank rontotta a következő két évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését a Katalónia körüli politikai bizonytalanságok miatt.
A kétségbeesett, kamionsofőrként dolgozó édesapa segítséget kér.
Míg a belvárosi konditermek tele vannak szerencsés fiatalokkal, néhány kilométerrel arrébb a szerencsétlenebbek élet-halál harcot vívnak az iszlamistákkal. Miközben a város egyik negyedében szupermode [...]
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. december 17-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt az ügyvédet, akit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás bűntettével, ügyvédi visszaélés bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettének kísérletével, valamint kábítószer kereskedelem bűntettével gyanúsít.
A magyar síző épp ott esett ki, mint egy nappal korábban.
A gyermek Jézus „szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk”.
A Magyar Írószövetség megrendülten tudatja, hogy Tóth Éva József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 2017. december 15-én 78 éves korában váratlanul elhunyt.
Egészséges gyerekek születtek a 32. héten, de az anya néhány óra múlva meghalt Debrecenben.
„A főváros egy királynő, akinek a ruhája most szakadt és piszkos. Ha a damaszkuszi fiatalokon múlik, ez már nem tart sokáig.”
„A főváros egy királynő, akinek a ruhája most szakadt és piszkos. Ha a damaszkuszi fiatalokon múlik, ez már nem tart sokáig.”
Saját magát szórakoztatja a brazil és közben viccet csinál a francia bajnokságból.
Megerősítette a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi vásárok védelmét a magyar rendőrség. Mától a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is részt vesznek a rendezvények biztosításában. Hajnalban [...]
A zászló és a himnusz után a RUS és a címer is bukik az államilag támogatott doppingolás miatt.
A korábbi külügyér a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón elmondott egyik válaszára reagált.
Nőkből álló esküvői menetet talált el vasárnap a szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíció egyik légicsapása egy jemeni faluban, tíz nő életét vesztette – közölték kórházi források és szemtanú [...]
A számot az olimpiai bajnok osztrák Anna Veith nyerte, aki legutóbb több mint két évvel ezelőtt aratott világkupasikert.
Vendégváró sonkatekercs, illatos hússal rakott sült csirke, zsenge lencsével és roppanós tésztával, és a barackos csodaguba. Íme a mesterhármas gasztrocsoda, amivel lenyűgözheti vendégeit!
A menyasszony a barátnői kísérték a vőlegényhez.
Huszonhat ember meghalt a Fülöp-szigetek délkeleti részén történt földcsuszamlások következtében – közölték a helyi hatóságok. További huszonhárom embert eltűntként tartanak nyilván. A katasztr [...]
Élelmiszerhiány és áramkimaradások közepette a belépő egy közepes havi kereset duplájába került.
Hiába támogatta Orbán Viktor, a rendőrség eljárást indított.