Kijev szerint Moszkva hazudik, nem is történt fogolycsere
Az ukránok szerint ők nem tartottak fogva senkit.
Az ukránok szerint ők nem tartottak fogva senkit.
A kiállítóhely személyzete élőláncot alkotva menekítette a műveket.
Ferencz Orsolya fideszes képviselő, aki munkájáért helyettes államtitkári fizetést kaphat.
Négy éve volt összezárva a két orosz tudós. Állítólag ittak is, mielőtt egyiküket konyhakéssel a mellkasában kellett kimenteni a kutatóállomásról.
Az áldozat az egyik republikánus képviselő fia volt.
Az angyalföldi Balzsam utcában az új kísérleti kerékpársáv szabályai eltérnek a megszokottaktól.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november elsejétől dr. Ferenc Orsolya Ildikót az űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki - derül ki a friss Hivatalos Értesítőből. A kinev [...]
A spanyol kormány nem akarja, hogy fasiszták zarándokhelye legyen a diktátor sírja. A Franco-család viszont Madrid belvárosában egy katedrálisba vitetné a testet.
A balesetben meghalt tulajdonos emlékére fekete karszalaggal játszik a Cardiff is.
Két évvel a riói olimpia után a kormánypárti sajtó egyszer csak rájött, hogy a jobbikos Szilágyi György is ott volt. De csak miután bírálni kezdte a miniszterelnök repülőútjait.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
James “Whitey” Bulger egyetlen napot ült abban a börtönben, ahol végeztek vele. Tucatnyi ember kivégzéséért kétszeres életfogytiglanra ítélték, életműve egy bostoni maffia-birodalom volt.
Száz éve, 1918. október 30-án jelent meg a Nemzetvédelmi Szövetség kiáltványa. Amikor az ún. őszirózsás forradalom évfordulója közeleg, erről a szerveződésről általában szó sem esik, s a korszak törté [...]
A Fidesz szerint azért állnak ürítetlenül a kukák Észak-Kelet-Pest és Nógrád megyében, mert az LMP vesztett a választásokon. Az elszállítás anyagi forrásainak elapasztása mögött ugyanakkor a kormány áll.
45 éve, 1973-ban nyitotta meg autósboltját a Kerepesi úton a Petrányi család, ahol a keleti blokkban kapható járművekhez lehetett pótalkatrészeket beszerezni - akkor valószínűleg még ők sem gondolták, hogy 45 év múlva saját szalonjukban lesz elérhető a frissített hatodik generációs Ford Mustang, továbbá annak limitált, Bullitt változata.
A 89 éves Whitey Bulgert holtan találták a cellájában. Ő inspirálta többek között A téglát és a Fekete misét is.
Nemzetközi szakértők bevonásával zajló vizsgálatot követelt az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán október 2-án meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében.
Orosházán tárgyalni sem voltak hajlandóak a kormánypártiak arról, hogy vizsgálják ki a költségvetési csalással gyanúsított képviselőhöz köthető szerződéseket. Sőt, még beszélni sem szabad erről.
Arcfelismeréssel, brutális processzorral frissült az Apple profiknak szánt tabletje.
A Thomas, a gőzmozdony című népszerű animációs sorozat az ENSZ tanácsára új szereplőt kap: egy hazátlan kenyai származású mozdonyt. Sodor-sziget új lakója, Nia szerepeltetésének célja a gyerekek " [...]