Szaúd-Arábia törhette fel Jeff Bezos mobilját
És lophatta el szexképeit, amivel egy bulvárlap zsarolta.
És lophatta el szexképeit, amivel egy bulvárlap zsarolta.
Majd mindenkit közös cselekvésre szólított fel. (Külföld)
Éles bírálatok érik Prágát amiatt, hogy a cseh főváros vezetése a történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben engedélyezte több felhőkarcoló építését - írta a Právo című napilap. A múlt hé [...]
Fontosabb, hogy gyorsan lezáruljon egy ügy, mint az, hogy hatályon kívül helyezik-e később az ítéletet - és erre épp egy bíró hívta fel a figyelmet egy szakmai beszélgetésen. (Belföld)
Égi dicsőségre tör Amerika. A Trump-kormányzat rohamtempót diktál a tudósoknak, mert öt éven belül embert akar küldeni a Holdra. (Visszhang)
Mehet a télikabát a naftalinba, egy kardigán mindenre elég. (Belföld)
Fenekét a városháza bejáratára mereszti, a melleit az általános iskolára. Az egésznek a katolikus templom ad hangulatos hátteret.
A zalaegerszegi katonaélmények nem fakulnak.
Teljes káosz és belharc a konzervatív pártban a hétfői sorsdöntő szavazás előtt.
Holttestet találtak a tűzoltók vasárnap reggel Pakson, egy kiégett házban – közölte a katasztrófavédelem. A Kömlődi úti, 90 négyzetméteres lakóházban a város hivatásos tűzoltói fékezték meg a l [...]
És még egy gólpassz is belefért az MLS-be igazolt Pozuelo első meccsébe.
Világszerte egymilliárd ember válhat a betegségterjesztő szúnyogok új áldozatává az évszázad végéig a globális felmelegedés nyomán – figyelmeztetnek a kutatók. "A klímaváltozás jelenti a l [...]
A ház ismételt átvizsgálásakor találtak rá a férfi testére. (Bűnügy-baleset)
Az erre figyelmeztető, ezért néhány hete zárkába került aktivisták szerint a bulinegyed legtöbb problémájára egy éjszakai polgármester lenne a megoldás. (Belföld)
A tűzoltás közben a födém is beszakadt.
A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével Kölnben. Az egy évig tartó program különlegessége, hogy azt is tanulmányozzák, mennyire használh [...]
A hibát az Árpád híd megállónál rögzítette egy civil kamera. (Belföld)
Keményen kritizálta saját csapatát a Leipzig elleni 0-5 után.
És további hatvannégy ember megsérült szombaton, amikor az izraeli katonák lövésekkel válaszoltak az erőszakos tüntetésekre.
Még az ókornál is messzebbre kell visszamennünk, ha az emberek és alkoholos italok kapcsolatának kezdeteit keressük. (Visszhang)
Az epilepszia végzett a nővel, de a szülők gigászi nemi szervre gyanakodtak. (Bűnügy-baleset)
"Nem kell ahhoz konferencia, hogy tudjuk, mi a család" - üzent az olasz Ikea egy veronai családvédő konferenciának. "A családod az, akivel megosztod az ágyadat, az asztalodat, a fogk [...]