Nyitott mondat - Horváth Eve versei
Horváth Eve 1984-ben született, Nagykanizsán. Végzős hallgató az ELTE bölcsészkarán. Első kötete Konzol címmel jelent meg az idén. (Nyitott mondat)
Horváth Eve 1984-ben született, Nagykanizsán. Végzős hallgató az ELTE bölcsészkarán. Első kötete Konzol címmel jelent meg az idén. (Nyitott mondat)
A középszintű történelemérettségi feladatsor esszétémáinak közzététele miatt indult nyomozásban a rendőrök azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetőjét - közölték a Po [...]
A társadalmi szempontok érvényesítéséhez megfelelő adóbevételekre kell szert tenni, és európai szinten ez csak akkor lehetséges, ha az uniós tagállamok együttesen cselekednek – hangsúlyozta Joakim Palme svéd egyetemi tanár egy szombati budapesti tanácskozáson. (Belföld)
A legsötétebb lelkű házmester is megirigyelné azt a kérdéslistát, amit Sára Botond küldött ki a VIII. kerület lakóinak. (Belföld)
A korábban júdáspénznek nevezett tízezer helyett most már tizenháromezer-ötszáz forintot adnának a helyi időseknek és az iskolakezdőknek.
Toroczkai László írja Fb-oldalán: A történelem első Szilágyi Mihály-szobrát állítjuk fel július 10-én Ásotthalmon, a déli határ mindenkori őrzői előtt tisztelegve. Szégyen, hogy az egész világ által [...]
Már az első félidőben tíz góllal vezettek a Győr kézilabdázói a norvég Vipers Kristiansand ellen. A győri Leynaud-nak alig tudtak gólt lőni a norvégok, így nem volt kérdés, ki jut a vasárnapi BL-döntőbe. 31-21-re nyerte a Győr az elődöntőt.
Óbudán, a Bécsi út 102/b alatti Schlosser kocsmát 1911-ben nyitotta meg Schlosser Károly. A népszerű szórakozóhely átélte az első, majd a második világháborút, s az utóbbi végjátékában elkezdődött haz [...]
A volt lengyel államfő, a Szolidaritás legendás vezetője az egyesült Európa koncepciójának szóvivője volt, most radikális javaslattal állt elő.
A súlyosan veszélyeztetett madárfaj egyetlen példányán sem végeztek még korábban ilyen beavatkozást.
Az Egyesült Államok elvárja Irántól az azonnali és teljes szíriai csapatkivonást, és nem fogja eltűrni, hogy Teherán a saját régiós pozíciójának erősítésére használja az északnyugat-szíriai hatalmi vá [...]
Sorban harmadik időmérőjét nyert, hat tizedet adott a csapattársnak a finn. Verstappen beért a két Ferrari közé.
A korlátozott terjesztésű minősített adattal való visszaéléssel gyanúsított férfi beismerte a tettet. (Belföld)
A támadás Gwadarban, a Pearl Continental Hotelben történt.
Mert a klímaváltozáson lehet változtatni, de a migráción, ha egyszer megtörténik, soha többet. (Belföld)
A forgatókönyvíró, aki két Oscar-díjat is nyert és több Pókember-film munkálataiban is részt vett, 92 éves volt.
Néhány hete Magyarországon járt Bernard-Henri Lévy francia filozófus, és egy nagyjából kétórás beszélgetést, helyesebben fogalmazva vitát folytatott Orbán Viktorral. Lévy Franciaországban úgynevezett [...]
Addig viszont szép időben versenyezhetnek az Ultrabalatonon.
A Nemzeti Választási Bizottság (NBV) honlapjára került fel az a határozat, amely szerint a a TV2 Média Csoport Zrt.-nek 7 millió 450 ezer forint bírágot kell fizetnie, mivel a Tények, a Tények Röviden [...]
A fiatal férfi éjjel, sötét ruhában futott át az úton – pont egy érkező autó előtt. Nem csak a sérülései miatt kell aggódnia. (Bűnügy-baleset)
Bolaño írásművészete számomra az idegenségével hódít. Egyfelől olyan valóságból merít az általa teremtett világokhoz, mely teljességgel ismeretlen, s ezért nemegyszer viszolyogtatóan gyanús előttem (Nyitott mondat)
Bolaño írásművészete számomra az idegenségével hódít. Egyfelől olyan valóságból merít az általa teremtett világokhoz, mely teljességgel ismeretlen, s ezért nemegyszer viszolyogtatóan gyanús előttem (Nyitott mondat)
A NER legsportosabb háziasszonya a Fitbalance és Nemzeti Futóverseny márkanevet is birtokba vette. (Belföld)