Quintana nyerte az első egyéni szakaszt a Vueltán
Összesítésben Roche vezeti a kerékpáros körversenyt.
Összesítésben Roche vezeti a kerékpáros körversenyt.
Titkos tárgyalások kezdődtek a francia és az amerikai kormány képviselői között a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott G7-csúcstalálkozón az amerikai digitális szolgáltatókra kivetett francia [...]
Három körözés is érvényben volt az elítélt férfi ellen, akit végül rajtaütés során fogtak el a fővárosi rendőrök. (Bűnügy-baleset)
Idén már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Kőbányai Rendvédelmi Napokat augusztus 31-én az Óhegy parkban. (Bűnügy-baleset)
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 28 és 34 fok között várható. A fátyol- és gomolyfelhők mellett hétfőn is többórás napsütésre számíthatunk, szórványosan alakul ki zápor, zivatar - számol b [...]
Mohamed Dzsavád Zaríf gépe vasárnap délután érkezett meg Biarritzba, a teheráni politikus főleg francia kollégájával tárgyalna. (Külföld)
A rendőrség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a gyerekek 26 éves anyja ellen.
Az egyik lány épp a barátjával telefonált, ő hívta a rendőröket.
Ismerjék meg az embert, aki három évvel az általa sikerre vezetett brexitnépszavazás után újabb kihívás előtt áll: végre kellene hajtania a brexitet, és hivatalban kellene tartania az egyfős parlamenti többséggel gazdálkodó Johnsont.
Donald Trump amerikai elnök cáfolta vasárnap, hogy bármilyen Iránnak szóló, közös üzenetet megvitattak volna a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-országcsoport csúcstalálkozóján Biarritzb [...]
Kihúzta a Leipzig a 7 perc hosszabbítást, óriási kapásgóllal győzött a Bundesligában.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)
A tűzszerészek csak hétfőn hatástalanítják majd a vélhetően spanyol polgárháborúból származó eszközt.
Halálos baleset történt Makkoshotykánál vasárnap délután – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Szabó Csilla közlése szerint egy férfi Sárosp [...]
Több sztrádán és főúton is katonai konvojok jelennek meg, a páncélosok bejárják az országot. (Belföld)
Harry Wilson hiába húzott nagyot, Agüerót nem tudták megfogni a Bournemouth–ManCityn.
A néhai Kozmosz és a jelenlegi Bajnoq együttes énekes-szövegírójaként ismerte meg a forradalminak azért nem nevezhető ellenállás Pál Zsombort és az ő éles, leleményes, rendszerkritikus sorait. Az Okosak Földje című dal szabályos himnusszá vált. Az újságíró-marketingszakember sokáig várt egy közéleti-odamondós YouTube-csatornára, aztán inkább megcsinálta. A Geller ismét mély levegővétel, kérdés, kitart-e az intellektuális vákuum végéig. (Visszhang)
A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg. A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. augusztus 24-én 2 óra körül két ismeretlen követni kezd [...]
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.
Az Osztrák Szabadságpárt egy szárnya igyekszik megszabadulni a volt pártelnöktől. Facebookos adminjogát is elvették. (Külföld)
Johansson nagyon sokat köszönhet a Bosszúállóknak.
Sugárszennyezett orosz orvos, a futball lényege és kőkemény alku Mészáros Lőrincékkel a hét legjobb mondásai között.