Brutális kivásárlási ára lesz a Real Madrid 21 éves tehetségének
750 millió eurós kivásárlási ár szerepel Federico Valverde új szerződésében.
750 millió eurós kivásárlási ár szerepel Federico Valverde új szerződésében.
A 19 gyanúsítottnál automata fegyvereket, kardokat, nyílpuskákat, náci zászlókat, valamint Hitlerről és Mussoliniról szóló könyveket találtak.
Éghajlat- és környezeti vészhelyzetet bejelentő állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament strassburgi plenáris ülésén csütörtökön. Az állásfoglalás szerint az EP-képviselők azt várják az Európa [...]
Orbán Viktor azt hitte, az volt a család aranykora, amikor Fehérvárra költöztek. Az apja pedig azt, hogy rossz vége lesz annak, amit a fia csinál. Orbán régi szavai új értelmet nyernek.
A harmadik negyedévében 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18,0 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után. A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 3,1 százalékkal haladta meg július-szeptemberben - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy friss felmérés szerint a megkérdezetteknek már csak az 52 százaléka viszonyul kedvezően Volodimir Zelenszkijhez Ukrajnában – közölte csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál. A Kijevi Ne [...]
Október óta tartanak a spontán kialakult tiltakozások, aminek az oka a korrupció és az elégtelen közszolgáltatások és ezért a tüntetők a 2003-as amerikai megszállás után hatalomra került politikai elitet tartják felelősnek. Az iraki hatóságok csütörtökön jelentették be, hogy új alakulatokat hoznak létre a tömeges és egyre durvább tüntetések elfojtásásra, pedig már így is többszáz áldozatot követeltek az összecsapások. (Fotógaléria)
A legismertebb német ágazati elemző szerint a következő évtizedben több mint 200 ezer állás szűnik meg a német autóiparban.
Létrehozása pillanatában hibás, sőt káros politikai koncepcióra épült az euró megteremtése – közölte az MNB elnöke. (Gazdaság)
A riporterek élete nem könnyű, hiszen sokszor nagy veszélynek vannak kitéve; most például egy ádáz malac keserítette meg élő adásban az egyik életét.
Az EU minden tagállamának törekednie kell, hogy 2050-re teljesen megszüntessék a felmelegedésért jórészt felelősnek tartott üvegházhatást okozó gázok kibocsájtását. (Külföld)
Felháborítónak tartják a feltételezést, hogy Magyarország azért nem indul az Eurovízión, mert a műsor terepet ad a meleg előadóknak.
Több mint 250 ezren adnak rendszeresen vért Magyarországon – mondta el Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott csütörtökön egy a Facebook-oldalán közzétett videóban. A miniszterelnöki megbízott [...]
A jogerős közbenső ítélet felülvizsgálatát a szórakozóhelyet bérbe adó cég ügyvezetője kérte a Kúriától, amely azonban fenntartotta a rendelkezést. (Bűnügy-baleset)
Vasárnaptól az akváriumszerű hotel vendégei üvegfalú szobákból a környezet károsítása nélkül csodálhatják meg a világ egyik leglátványosabb tengeri környezetét. (Zöldzóna)
A decemberi ünnepek közeledtével pörög fel igazán a kürtőskalács népszerűsége, így gondoltunk egy nagyot, és kilátogattunk a Vörösmarty térre, ahol körbekóstoltuk a karácsonyi vásár összes kürtőskalácsát.
Éves szinten erre 277 órát fordít egy-egy hazai cég, miközben az uniós átlag 149 óra, de még Romániában is csupán 163 órát foglalkoznak ezzel a vállalkozások, Szlovákiában pedig 192 órát. (Gazdaság)
Összesen hat román kézist érint az ügy, mind ugyanabban a csapatban játszanak.
A Momentum állítólag civilekkel tárgyal, hogy előválasztás nélkül megegyezzenek egy közös jelöltben. (Belföld)
Mirkóczki Ádám, Eger jobbikos polgármestere volt az Index vendége. Kérdeztük a Jobbik helyzetéről, az egri ügyekről és az ellenzéki összefogásról is.
Hét ország köztük Magyarország nem csatlakozott eddig az Isztambuli Egyezményhez, az EP most felszólításról határozott. A Fidesz tartózkodott.
A kiadó nem engedte megjelenni a tervezett címlapot, mert azon olyan kép szerepelt, amin egy fegyver csöve Aleksandar Vucic államfő felé mutat.
Kilőtt csütörtökön két azonosítatlan rakétát a Japán-tenger felé Észak-Korea – jelentették hírügynökségek a dél-koreai hadsereg közlése alapján. A dél-koreai vezérkar egyelőre nem pontosította, [...]