Halálra gázoltak egy biciklist a 4-es főúton
A Püspökladánynál történt balesetben egy 55 éves férfi vesztette életét. (Bűnügy-baleset)
A Püspökladánynál történt balesetben egy 55 éves férfi vesztette életét. (Bűnügy-baleset)
Ez forradalmi változásnak számít, hiszen a nők eddig külön bejáraton közlekedtek. (Külföld)
Újabb vasárnap, így újdonsült erővel vetjük bele magunkat az elmúlt időszak mocsarába. Alapanyag persze van bőven, ebből is látszik, hogy bizony zajlik az élet „haladóéknál”. Nem is szapor [...]
Az 55 éves férfi a helyszínen meghalt.
A 41 éves Claudio Pizarro már 38 csapat ellen lépett pályára a Bundesligában, ami új csúcs.
Terrorcselekményként vizsgálják a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést - jelentette be floridai sajtótájékoztatóján vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa. "Feltéte [...]
A kormánypárti művészeket tömörítő Magyar Teátrumi Társaság szerint jobb helyzetbe kerülhet a magyar kultúra.
Persze csak akkor, ha a politika közben nem szól bele a művészek munkájába, és a források is megmaradnak. (Kultúra)
„A SzíDoSZ az elnökét érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hozott létre, amely első ülését december 9-én tartja, a vizsgálat eredményéről a bizottság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot” – közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezete. (Belföld)
A Színházi Dolgozók Szakszervezete megerősítette, hogy az elnökük ellen folyik vizsgálat.
A második helyen végzett a 4x50 méteres magyar férfi vegyesváltó a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, Késely Ajna harmadik lett 400 m gyorson. (Sport)
Vas Kata Blanka második lett egy belgiumi ciklokrosszfutamon.
Nem sokkal a csütörtöki előrehozott választások előtt a Munkáspárt vezetője az amerikai zsinagógagyilkost megelőzve került a csoport listájának élére - írja a Slomóékhoz közeli, kormányhátszéllel grün [...]
A zenetudománynak – a muzikológiának – egyaránt meg kell tudnia szólítani a bölcsész szakmát és a zene iránt érdeklődők széles körét, de az is nagyon fontos, hogy párbeszédet tartson fenn a zeneművészekkel – mondja Péteri Lóránt. Az egyetemi tanártól, aki 2014 óta vezeti a Zenetudományi Tanszéket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, arról is érdeklődtünk tőle, merre tart ma a magyar zenetudomány. (Szép Szó)
A párt a közlekedési és hírközlési minisztert jelöli a december elején lemondott Antti Rinne helyére.
Trump nem fogadja el a klímaveszélyt, viszont sorra rúgatja ki környezetvédelmi hivatala tanácsadó testületeit. Konteói kedvéért meggyanúsítja az FBI-t, a CIA-t. A minap felülbírált hadbírósági döntéseket. Nem csoda, ha a mérvadó média hősként ünnepli az elmúlt hetek képviselőházi tanúit. De amint Brecht darabjában mondják, szerencsétlen az az ország, amelynek hősökre van szüksége. (Szép Szó)
A német szövetségi kormánynak két orosz diplomata kiutasítása után további lépéseket is tennie kell egy berlini csecsen emigráns meggyilkolása miatt - mondta egy vasárnapi német lapinterjúban a legnag [...]
A letartóztatott Fehér Petra neve nem ismeretlen a megyei politikában. Boldog háttérembereként indult, majd egyre előrébb lépkedett az elmúlt években. Hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
A tűzoltó és felesége egy másik párral tartott hazafelé, amikor vitába, majd verekedésbe keveredtek egy csapat fiatallal. (Külföld)
A két házaspár a karácsonyi vásárból tartott hazafelé.
A magyar küldöttség tizenegy éremmel zárta a tornát.
Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek vasárnap Salgótarjánban. A nógrádi megyeszékhelyen 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek két munkástanácsi vezető kiszabadításáért az akkori Vásárté [...]
Szerinte az észak-koreai vezető nem akarja elrontani különleges kapcsolatát az Egyesült Államokkal. (Külföld)
Sorozatban nyolcadjára győztek, ezúttal az Aston Villát kalapálták el 4-1-re.