Beindult a török háborús gépezet Szíriában
A komoly sikerekhez az is kellett, hogy Oroszország egyelőre nem avatkozik be. (Külföld)
A komoly sikerekhez az is kellett, hogy Oroszország egyelőre nem avatkozik be. (Külföld)
Az Esbjergnek visszavágtak, de már korábban eldőlt, hogy a középdöntőből nem juthatnak tovább.
Péni István aranyérmes lett, Sidi Péter megszerezte a tokiói olimpiai kvótát a lengyelországi Wroclawban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon a puskások versenyében. (Sport)
Korábban mindhárman Észak-Olaszországban jártak.
A volt tévés nemcsak Gyurcsány Ferenc pártjának egyik vezetője, de a legújabb országjárásuk arca is lett. Több új szereplő is bekerült a párt vezetésébe.
A fertőzés gócpontját adó közösség pár tagja nevét titkolta, így nehéz a vírus útját állni.
Grendel Gábor szerint nagy felelősséget ró rá az, hogy egyetlen magyar párt sem jutott be.
Csehországban is megjelent az új koronavírus, három beteget találtak. Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatón Prágában jelentette be, hogy két beteget P [...]
Rómában pedig bezártak egy templomot, mert a 43 éves plébánosáról kiderült, hogy koronavírusos.
A pénzrendszerük nem tízes számrendszerben számol. ma ez már ritkaság, régen ez volt az alap.
Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulójára hirdettek demonstrációt, ami ellen antifasiszta tünetés is zajlik a Szent Gellért téren.
Összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Közölte azt is, hogy [...]
Megfázott az egyházfő. (Külföld)
Lényegében kétszereplősre szűkült az amerikai Demokrata Párt előválasztása, miután Joe Biden meggyőző fölénnyel, a szavazatok több mint 48 százalékával nyert Dél-Karolinában. A második Bernie Sandersnek 20, a harmadik Tom Steyernek 11 százalék jutott. Utóbbi rögtön vissza is lépett, ám öt másik, már csak minimális eséllyel bíró jelölt még kitart – legalábbis keddig, amikor 15 helyszínen 1344 delegátusról döntenek. Sanders mostani gyengébb szereplése ellenére továbbra is vezet és neki van a legnagyobb esélye arra... Читать дальше...
A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt – írja az MTI.
Május elsején új albummal jelentkezik a Car Seat Headrest, melyről a "Can't Cool Me Down" című, szerdán megjelent beharangozó dal máris jelentős lelkesedésnek örvend a hallgatóság körében – áll a kiadó közleményében.
Az Union Berlin-Wolfsburgon is tüntettek a drukkerek, a futballmeccs kétszer félbe szakadt.
Baranya megyében sem a helyi gazdálkodók nyerték el a földek nagy részét – elkészült Ángyán József újabb jelentése a visszás földprivatizációkról. (Belföld)
Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter vasárnap - közölte az Alkotmánybíróság a honlapján. Balsai István gyógyíthatatlan betegségben hunyt el, 73 éves volt. Alkotmánybírói ti [...]
Sem a Híd-Most, sem a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) nem jutott be a parlamentbe a szombati választáson, amelyet Igor Matovič pártja, az OLaNO nyert. (Külföld)
De Gea épp ellenfele lábát találta telibe, gólt kapott.
A Mi Hazánk Mozgalom fáklyás és fehér lovas felvonulással emlékezik Horty Miklós kormányzóvá választására. (Belföld)