A NATO cáfolta, hogy csapatokat vonultatna fel Belarusz határán
Lukasenko szombaton azt mondta, annektálni készülnek az ország nyugati régióját.
Lukasenko szombaton azt mondta, annektálni készülnek az ország nyugati régióját.
Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Befogták azt a fiatal barnamedvét az olasz Alpokban, amely egy hegyi településre betérve megtámadott egy rendőrt - jelentette be vasárnap Trentino tartomány önkormányzata. A támadás szombat délelőtt [...]
Az emberek egy része manapság úgy tekint a korunkra, amelyben élünk, mint egy kitüntetett, megkülönböztetett időszakra, amikor nem érvényesek a más korokban megfigyelt jelenségek, amikor az emberek má [...]
Az állatot elkábították, és biztonságba helyezték.
A szolgálaton kívüli rendőrnek gyanús lett a mopedet toló férfi, nem véletlenül. (Bűnügy-baleset)
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint. (Külföld)
A Facebookon kér segítséget Kovács Mihály, mentős, akitől 2 nappal ezelőtt a révfülöpi strand vitorlás kikötőjénél betegetellátás közben ismeretlenek ellopták egy táskát a mentőautóból, bennük a férfi irataival.
Exhumálta és életben tartotta Beloruszban a szovjet rezsimet Alekszandr Lukasenko, ám az orosz segítséggel fenntartott gazdasági csoda berogyott, a biztonság elporladt, és csúnya véget ér egy felemás karrier. (Visszhang)
Joh Davies brit fotós a 80-as évek óta dokumentálja, hogyan alakítja az ember a környezetét, legyen szó az építettről, vagy a természetes tájról. Közel négy évtized után visszament korábbi helyszíneire, hogy megmutassa a változás politikai és gazdasági dimenzióit.
Móra Ferencről kevéssé ismert, hogy korának celebje volt. Messzi földről is gyakran utaztak Szegedre nők csak azért, hogy megpillantsák a híres férfit, aki a város múzeumát igazgatta. A népszerű író azonban idővel már csak egy valakiért epedezett igazán, a nála húsz évvel fiatalabb Kalmár Ilonáért. Szerelmük a XX. század egyik legdrámaibb története.
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően [...]
Főleg akkor, ha környezetükben nem biztosítható az egyméteres távolság az emberek között.
Donald Trump a videómegosztó alkalmazás mellett a WeChat üzenőplatformot is betiltatná.
A fiatal férfi telefonját utoljára egy minszki kórház és egy rendőrkapitányság közelében tudták bemérni. (Külföld)
Bepereli az amerikai kormányt hétfőn a TikTok videomegosztó kínai anyavállalata, a ByteDance, amiért az Egyesült Államok területén betiltotta a szolgáltatást Donald Trump elnök kormánya - jelentette b [...]
Egy angol állatkitömő/preparátor újszerű megoldással rukkolt elő a koronavírus okozta távolságtartás leküzdésére: patkányvégtagokból készített rugós pacsizómasinát, amelyek összeérintésével úgy érezhetjük, mintha szeretteinkkel és barátainkkal örvendeznénk egymásnak.
A strandolók SUP-okkal, kajakkal, valamint csónakkal nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. (Bűnügy-baleset)
Nem javult, de nem is romlott a járványhelyzet a napokban a Nyugat-Balkánon, a térség országainak többségében továbbra is száz feletti a napi új fertőzöttek száma. A Nyugat-Balkánon szombatról vasárn [...]
A belarusz ellenzék Litvániába távozott vezetője nem zárta ki, hogy visszatér hazájába, és tárgyalni fog Lukasenko elnökkel.
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát - mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos az M1 avasárnap délelőtti műsorában. A szak [...]
Térfigyelő kamerákkal védenék a nyilasterror idején a Dunába lőtt zsidó embereknek emléket állító Cipők című alkotást is a Széchenyi rakparton.
Nicolás Maduro venezuelai elnök szombaton - egy nappal azt követően, hogy Kolumbia megszellőztette: Caracas iráni rakéták beszerzésére törekszik - arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez jó ötlet le [...]