Távozik a Színművészetiről Pelsőczy Réka is
A színésznő, egyetemi tanár szerint nemet kell mondani, ha már lehetőség sincs a demokratikus együttműködésre. (Kultúra)
A színésznő, egyetemi tanár szerint nemet kell mondani, ha már lehetőség sincs a demokratikus együttműködésre. (Kultúra)
Görögországban egy héttel, szeptember 7-ről 14-re halasztották az iskolakezdést. Níki Keraméosz görög oktatási és vallásügyi miniszter keddi indoklása szerint így akarják csökkenteni a nyaralásból nem [...]
Az arcmaszk viselés, a szűrések és a hőmérséklet szkennelés mind a biztonsági intézkedések részei.
Az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét - írja közleményében a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma. (Kultúra)
EMMI: két iskolában, és két óvodában nem kezdődött meg a tanév
Véget ért a rablázadás a maximális biztonságú guatemalai fegyházban, szabadon engedték a túszul ejtett őröket - közölte a guatemalai belügyminisztérium kedden. A rendbontás azt követően tört ki a főv [...]
Szabadban tartott órák, minimum egyméteres távolságtartás, maszkviselés - így próbálják óvni az olasz tanárokat és diákokat a vírustól.
Pisztolya volt, de nem használta a kerékpáros szabálytalankodó.
Megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unió három meghatározó intézménye között az EU 2021-2027 közötti költségvetéséről és a járvány hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alapról. (Gazdaság)
Másfél millió iskolás és óvodás kezdte meg a tanévet, a minisztérium fokozottan figyeli, hol üti fel fejét a járvány. (Belföld)
A koronavírus-járvány szempontjából magas kockázatú, piros besorolású országgá nyilvánította Magyarországot Belgium, ami a belga külügyminisztérium honlapján kedden közzétett információk szerint azt j [...]
Nosztalgiavonatozás az Edward-kori Kanadába és a kilencvenes évek Magyarországára.
Két 15. századi csatabárd került elő Lengyelország északi részén, a középkor egyik legnagyobb fegyveres összecsapása, az 1410. július 15-én vívott grünwaldi csata helyszínéről.
Kötelező karantén és vírusteszt vár azokra, akik tőlünk utaznak Brüsszelbe. (Külföld)
Az új típusú koronavírus-fertőzés áldozata lett Benedek István orvos, a Maros megyei sürgősségi kórház hematológiai klinikájának vezetője - közölte kedden az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI. A 71 [...]
A gyanú szerint ausztriai törökökről gyűjtött információkat.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben további fővárosi és vidéki kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat. (Belföld)
Ha mégis odautazna, kötelező karantén és vírusteszt várja