Mától ötödével emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére
A decemberi bérükön már látszani fog a növekedés, a következő emelés 2022 januárjában esedékes.
A decemberi bérükön már látszani fog a növekedés, a következő emelés 2022 januárjában esedékes.
A szövetségi kapitány biztos benne, hogy Szoboszlai Dominik nyáron klubot vált, és már a Serie A-ban látja a tehetséges középpályást.
A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz. (Belföld)
A filmrendező válaszolt Rátóti Zoltánnak, aki a fenntartó kuratórium nevében beszüntette a tanítást az intézményben.
Egy német politikus szerint „Európa nem csak keresztény, de zsidó is, muzulmán is, laikus is. Sokszínű, tehát nem lehet azt mondani, hogy bármelyik értékrend egyeduralkodó lenne a kontinensen.&r [...]
Hoppál Péter tesztje pozitív lett, házi karanténba vonult a családjával.
Jelenleg enyhe influenzaszerű tünetei vannak, családtagjai tünetmentesek – közölte a politikus. (Belföld)
Bűncselekmény áldozata lett egy 20 éves férfi. A rendőrök az egyik feltételezett elkövetőt – egy 43 éves férfit – a helyszín közelében elfogták, két társát jelentős erőkkel keresik. A ren [...]
Imola után egy törökországi és két bahreini futam következik, majd Abu-Dzabiban zárul a szezon.
Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézetben kifejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje Izraelben - jelentette a helyi média vasárnap. Elsőként a 26 éves Szegev Ha [...]
Úgy voltak vele, inkább hazamennek, minthogy befeküdjenek az intenzívre.
Gombos Zoltán kertészmérnök 1965 nyarán elindult a tabáni Váralja utcán Bajusz Gyula bácsival, a földmunkagép-kezelők művezetőjével, hogy szemügyre vegyék a másnap eltolandó föld- és romrétegeket. Megpillantottak valami fura, csálé fedlapot. Alatta feneketlen üreg volt. Egyikük sem mert lemenni. Pár nap múltán barlangászok egy tizenkét méteres létrával ereszkedtek le.
Felújításokat végeznek, pótlóbuszokkal oldja meg a BKK a fennakadásokat.
A Portal Warszawski Facebook-oldalán látható kép a meggyalázás követő önkéntes takarítás előtti és utáni állapotról. [...]
A CDU eredetileg idén április 25-re ütemezte rendkívüli elnökválasztó kongresszusát, amelyet a koronavírus-járvány miatt elnapoltak, majd összevontak a december 4-re tervezett rendes és tisztújító kongresszussal. Ezt is elhalasztották, az új dátum január közepe.
Azzal gyanúsította őket, hogy egészségkárosítás és személyes adatok jogosulatlan kezelésének bűncselekményét követték el. (Külföld)
A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – szombatról vasárnapra 5603-mal nőtt az igazolt fertőzöttek, és 51-gyel a halálos áldozatok száma. (Külföld)
Marcos Correa holttestét a "Szent halál" nevű pogány zarándokhely közelében találták meg.
Az eddigi részeredmények alapján a Georgiai Álom kormánypárt szerezte meg a szavazatok felét, az ellenzék csalásról beszél.
A nemrégiben megtartott izsáki időközi választás is azt mutatja, a választók jó része nem is annyira finnyás, ha büntetőügyben érintett polgármesterjelöltről van szó. (Szép Szó)
El tudod képzelni, hogy egy számítógépes algoritmusok alkotta, virtuális személy akar meggyőzni a legújabb hidratáló csodaszer megvételéről? Mi lenne, ha egy programozott kód, emberi külsővel reklámozná a legújabb tusfürdőt? Nem, ez nem a Black Mirror egyik epizódja, sőt nem is a távoli jövő: már ma is reklámoznak világmárkák az úgy nevezett CGI-influencerekkel.
Három művész alkotásaiból vásárolt az MNB, összesen harmincnégy tételt.
Az ősz eddigi leghidegebb hajnalával indult a november; a Nyírségben mínusz 2 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletet is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldal [...]
Elsodorta egy kisteherautó az idős férfit, a kórházban életét vesztette.