Online rendezi a Rómeó és Júliát Vidnyánszky Attila
A múlt kedden pozitív lett a koronavírus-tesztje.
A múlt kedden pozitív lett a koronavírus-tesztje.
A labdarúgók szövetségi kapitánya, Marco Rossi felkészült arra is, ha „közbeszól” a koronavírus-járvány. (Sport)
A letesztelt 3,63 millió ember 1,06 százalékánál mutatták ki a fertőzést. (Külföld)
A brit kormányfő szerint jövő tavaszra le lehet győzni a vírust.
Az Emmi támogatása nélkül ötven ember munkahelye kerülhet veszélybe.
Az emlékműről készült fényképeken látható egyes ábrák a jelenlegi tüntetések jelképére, a vörös villámra emlékeztetnek.
A koronavírus-járvány Európát jelenleg sújtó második hulláma nem a végső, és a tél végéig, valamint a jövő tavasz folyamán egymást követő, több hullámra kell számítani - jelezte hétfőn a francia kormá [...]
A fertőzésveszéllyel járó egymás közti fizikai kapcsolatok korlátozására legalább a tél végéig szükség lesz – mondta a német kancellár. (Külföld)
Belátással, megfontolt magatartással nemcsak életeket óvunk meg, hanem sok pénzt is megtakarítunk – fogalmazott a német kancellár.
„A magyar munkás és kisember pedig nem felejtette el »a virágok népszavazását«. Látta a visszatért Felvidék, majd Erdély és a Bácska magyar munkásságát, amely 1938 után virággal, tyú [...]
Fél fokot csökkent az átlagos testhőmérséklet az elmúlt évszázadokban, nem tudják miért.
A holland együttes kedden este a Midtjylland ellen játszik Bajnokok Ligája mérkőzést - kérdés, milyen kerettel.
A világ számos helyén zajlanak kutatómunkák, amelyek jelenleg különböző fázisokban vannak – hangsúlyozta a külügyminiszter. (Belföld)
Az EIT Health idei két kiemelt egészségügyi start-upokat támogató versenyében, az InnoStars Awards és a Headstart programban is dobogós helyezést értek el magyar csapatok.
Ha járvány van, írj dalokat! Ezt teszi az egri The Wallkids.
Mindenki megkapta a magáét a fideszes képviselőtől.
Koronavírus-fertőzésben elhunyt a közismert roma folklór zenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos „Paci” – számolt be közösségi oldalán a [...]
A koronavírus-járvány és az amerikai elnökválasztást övező bizonytalanságok miatt.
Hétfőtől a maszkviselés hatéves kortól mindenkinek kötelező.
Úgy tudjuk, a pedagógust egy debreceni kórházban kezelték, ahol mesterségesen kellett lélegeztetni, de az életét már nem tudták megmenteni. (Belföld)
A külgazdasági és külügyminiszter szolidaritását fejezte ki Görögországgal.
Csaknem háromezer négyzetméteres, egynapos sebészeti ellátást biztosító egység épül, amely várhatóan 2022-re készül el.
Mindenszentek, halottak napja, Halloween. Egyházi ünnep, babonaként köztünk élő pogány szokások, átvett amerikai hagyományok és a minderre ráépülő masszív piaci szektor. November 1-je és 2-a ma mindezt magába sűríti, tulajdonképpen mindenki kiválaszthatja, az ünnepkör melyik részével kíván azonosulni.
Egymillió embert kellett kitelepíteni, legkevesebb 16 halottról tudnak a hatóságok.