Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járvá [...]
A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó öt percben szerzett két góllal nyert 2-1-re Izland ellen a pótselejtezőn és kijutott a kontinenstornára. (Sport)
Albert Camus regényének a története kísértetiesen hasonlít a koronavírus-járványhoz.
Léa Seydoux, Hamburg és Málta is látható lesz benne. A koronavírus nehezítette a munkálatokat, de nem akadályozta meg az Arany Medve-díjas rendező új filmjének létrejöttét.
A közösség egységét demonstrálni szándékozó nyilatkozatot fogadtak el pénteken az uniós tagállamok belügyminiszterei a terrorizmus elleni harcról, miután a párizsi, nizzai és bécsi merényletek nyomán Európa-szerte fellángolt a vita a vallásszabadságról és az iszlám helyéről és szerepéről a kontinensen. (Külföld)
A funkció bekapcsolásával üzeneteink automatikusan eltűnnek a chatfelület bezárásakor.
Az ázsiai származásúaknál és a fekete bőrűeknél nagyobb a koronavírussal való fertőződés kockázata, mint a fehérek esetében - állapította meg egy kiterjedt brit vizsgálat. A fekete bőrűek kétszer akk [...]
A koronavírus a közlekedésben is felborít mindent. (Belföld)
Az albán iskolába járó fiúk közül minden második lehetett volna a bécsi merénylet elkövetője. Az osztrák terrorelhárítást átszervezik. (Külföld)
A megrendelők fele juthat csak hozzá a megjelenés napján az új konzoljához.
Több mint 32 milliárd forint a tét.
Saját kormánya cáfolja a bukott elnök összeesküvés-elméleteit. (Külföld)
Új reformidőszak kezdődik Törökország igazságszolgáltatási és gazdasági rendszerében - jelentette ki pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Vádat emeltek pénteken Németországban egy csoport feltételezett szélsőjobboldali terrorista ellen, akik a szövetségi legfőbb ügyészség szerint merényleteket terveztek mecsetek ellen. A vádirat szerin [...]
Ajánlás, hogy milyen oldalakról tudjuk kielégíteni művészet iránti igényünket a kijárási korlátozás alatt. Színház, mozi, kiállítások online.
Az Európai Unió külső határainak fokozottabb védelmében és az online radikalizmussal szembeni szigorúbb fellépésben egyeztek meg pénteki videókonferenciájukon az EU-tagállamok belügyminiszterei. A mi [...]
A kinti viszonyok alighanem az otthonmaradásra fognak ösztökélni bennünket. (Belföld)
A korlátozás az ágazat katasztrófáját okozhatja.
Rendőrségi bírság és a NAV-nak járó illeték is fizethető részletre.
Az egyszerre levett négy mintájából kettő negatív, kettő pozitív lett. (Mozaik)
Moszkvában a koronavírus-járvány miatt az éttermek és szórakozóhelyek péntektől kezdődően január 15-ig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket. A városvezetés döntése értelmében az [...]