Duda Ernő: Ha keményen dolgozunk rajta, lehet negyedik hullám is
A virológus szerint az emberi felelőtlenség akár ehhez is vezethet.
A virológus szerint az emberi felelőtlenség akár ehhez is vezethet.
Giacomo Nizzolo 11 második hely után nyert szakaszt.
Lacza Zsombor szerint nagyobb védettséget nyújt átesni a koronavíruson, mint megkapni a vakcinát.
Ez a legmagasabb érték 2018 novembere óta.
A 4×200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet szerzett.
Elektromos autóbuszt tesztelnek a fővárosban.
A váratlan bejelentés után nem volt roham. Ellátogattunk a Szent Margit Kórházhoz.
Ole Gunnar Solskjaer menedzser szerint mindent megtesznek a felépüléséért, de hiába.
Gazdag Dániel Telkiből az Egyesült Államok felé vette az irányt.
Gáz riasztófegyvert találtak az összetört kocsiban.
Hat hennafesték forgalmazását is megtiltották.
Csak egységes szabványok szükségesek hozzá.
A Terrorellenes Hivatal korábbi igazgatóját a gázai konfliktus nagyszámú civil áldozatáról és a szárazföldi műveletekről is kérdeztük.
A hatpárti ellenzéki összefogás hétpártivá bővülhet.
150 ezer forint a maximálisan igényelhető összeg.
A litván nagyfejedelem a hercegnő kezéért cserébe népével együtt felvette a kereszténységet.
Folyamatosan zajlanak a felújítási munkálatok.
Nem tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, egy este alatt egy hétre elegendő alkoholt fogyasztott.
Bár keddre akár 30 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála, a jó idő kérészéletű lesz.
A neves kutató Szeged díszpolgári címét is megkapta.
Egy személyvonaton csaptak le rájuk Győrnél.