Öt időpontban hét választáson vehetnek részt 2022-ben. (Külföld)
Hány szavazólapot fogunk kapni?
A brit kormány november végétől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát - közölte kedde [...]
Durván drágultak az alapélelmiszerek az elmúlt évben, ahogy az üzemanyag és a dohányáru is. Szakértőket kérdeztünk arról, mire számíthatunk még.
A showman újabb ellentmondásokba keveredett.
Az 1945 utáni politikai rendőrség hírhedt vezetőjének életútját máig számos legenda övezi. Főleg akkor szállnak szabadjára a gondolatok, amikor felvetődik a kérdés, hogy miként is válhatott belőle 1945 után az, aki. A Szabolcs vármegyei Újfehértó szülöttéből, a szerény képességű szabólegényből egy több tízezres állományú erőszakszervezet első embere rendőr altábornagyi rangban. Aki nem mellesleg a kommunista párt Központi Vezetőségének tagja, és szinte államvédelmi „miniszterként” bejáratos a Politikai... Читать дальше...
A francia politikus levélben osztotta meg gondolatait a magyar kormányfővel.
A kiberzsarolásra szakosodott csoport áldozatai több között egy plasztikai sebészet páciensei és svéd élelmiszerboltok voltak.
Rengetegen izgultak az eltévedt madárért.
A részleges felfüggesztés nem érinti az átlagpolgárokat, akik továbbra is igénybe vehetik a többszöri beutazás, illetve a díjcsökkentés lehetőségét. (Külföld)
A parlament a lakástörvény módosítását elfogadta.
Fehéroroszország kedden óva intette Lengyelországot minden provokációtól a két ország közötti határon, ahol az Európai Unióba (EU) igyekvő migránsok ezrei gyűltek össze, és ahol nagyarányú katonai jel [...]
Elek Gábor vezetőedző is új szerződést írt alá.
Leonardo DiCaprio játssza az MGM filmstúdió készülő filmjében Jim Jonest, az 1978-ban Jonestownban tömeges öngyilkosságot elkövető szekta vezérét.
Több mint ezeréves maja műtárgyakat adott át pénteken Németország Mexikónak és Guatemalának.
A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor hétfőn este körlevélben értesítette a rövidpályás Európa-bajnokságról hazatérőket, hogy előreláthatólag csütörtök estig házi karanténban kell tartózkodniuk. (Sport)
Beperelte a termékenységi klinikát egy kaliforniai pár, mert kiderült, hogy a mesterséges megtermékenyítés után összecserélték embrióját egy másik páréval, ezért egymás gyerekeit hordták ki az anyák. [...]
Sivatagban áll a céltáblának használt amerikai anyahajó másolata.
16 év fegyházat kért az ügyészség a férfira.
Ma van a magyar jelnyelv napja.