Hat autó csapódott egymásba az M0-son, több kilométeres a torlódás
A rendőrök lezárták a belső sávot Szigetszentmiklósnál.
A rendőrök lezárták a belső sávot Szigetszentmiklósnál.
Frufrut villantott Emily Ratajkowski, az új hajhoz pedig furcsa ruha is dukál, így egy kötényszerű ezüst topot kötött magára, amely alig takar valamit felsőtestéből.
További ellenőrzésre készülnek a fővárosban.
Idén már korlátozás nélkül jöhetnek „bérben” ritkítani a nagyvadállományt. (Gazdaság)
A hatóságok szerint mégsem ő tettes.
Ismét fegyvert kellett használni egy járőrökre támadó embercsempész ellen - írta a Magyar Nemzet hétfőn. Szombaton hajnalban Ruzsa térségében kíséreltek meg a katonák feltartóztatni egy gépkocsit, am [...]
Személyi sérülés nem történt. (Bűnügy-baleset)
Több mint 44 ezer látogató és 108 kiállító vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - ismertette az Oktatási Hivatal (OH) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Képzett táncosnő lett volna, ahogy önéletrajzában állította? Vagy inkább könnyű, kitartott nőcske, aki remekül keverte az igazságot a hazugságokkal? Királyi szerető, aki olyan férfiakat csavart az ujja köré, mint a zeneszerző Liszt Ferenc, az író Alexandre Dumas és a bajor király, I. Lajos?
Tongával megszakadt a telefonos és az internetes kapcsolat, zajlik a helyreállítás.
Világszerte csaknem kétmillió ember kapta el a fertőzést az elmúlt 24 óra alatt. (Külföld)
Péntektől vasárnapig 773 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint p [...]
„Valami mélységesen rossz a gazdasági rendszerünkkel” – így értékelte az Oxfam brit jótékonysági szervezet azt, hogy saját számításaik szerint míg a világ 99 százaléka rosszabbul él, mint a járvány előtt, addig a leggazdagabb 10 személy megduplázta vagyonát a pandémia alatt.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra legyőzte Portugáliát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap a budapesti MVM Dome-ban.
Az ausztrál törvények szerint három évig nem kaphat vízumot a teniszező.
2024-ben visszavesszük a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton este, az Arizona állambeli Florence városában tartott politikai nagygyűlésen. A & [...]
Financial Times Elképzelhető, hogy kénytelen lesz vádalkut kötni Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, aki ellen vesztegetés, csalás és hivatali visszaélés gyanújával folyik eljárás, ám ez azt jelentené, hogy hiába állt ötször is a kormány élén, a továbbiakban dicstelenül kiszorulna a közéletből. Bár az exkormányfő megúszná a börtönt, vezeklésül közmunkát kellene végeznie, ám ily módon kinyilvánítaná, hogy megszegte az erkölcsi normákat, ezért hét éven át nem tölthetne be semmilyen köztisztséget, miközben már 72 éves. Читать дальше...
Ha foglalkoztat ez a kérdés, akkor mindenképpen jó helyen jársz! Ma már lépten-nyomon beleütközik az ember a CBD, THC, kenderolaj szavakba, és barátok, rokonok, kollégák, sporttársak, esetleg állatorvosok ódákat zengenek róla/róluk. Te pedig csak állsz, és az információk tengerében evickélsz, és reméled, hogy megtalálod a választ a kérdéseidre.
Egyelőre nincs szó a népszerű konstrukciók folytatásáról.