Farkasok marcangoltak szét a Mátrában egy gímbikát
A vadászok egy része kártevőként tekint a szigorúan védett ragadozóra.
A vadászok egy része kártevőként tekint a szigorúan védett ragadozóra.
Muszáj benn tartania a csapatát az élvonalban. Pedig régen egy szelet rántott húsért játszott a német harmadosztályban.
Súlyos vádakat fogalmazott meg a színésznő.
A Jobbik egy hete mutatta be saját roma jelöltjét.
A Volkswagen konszern Audi márkája és kínai állami tulajdonú partnere, a FAW Group megkapta az engedélyt közös vállalatuk elektromos járműveket gyártó üzemének 3,3 milliárd dolláros beruházására - der [...]
Az üzem egyik épülete teljesen összeomlott.
Újra a miskolci pedagógustüntetés élvonalában állt Pilz Olivér, a helyi Herman Ottó Gimnázium matematika-fizika-biológia szakos tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, aki szerint rosszabb az ágazat helyzete, mint 2016-ban, az első tüntetésük idején. (Belföld)
A mi Földink! – kommentálta Facebook-oldalán.
4411 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 721 483-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 123, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 754-re emelkedet [...]
Meglepetés a GDP-adatban: tavaly 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a 2020-as 4,7 százalékos csökkenés után. (Gazdaság)
Anyám, én nem ilyen lovat akartam…
Egy amerikai atlétanő rasszizmust kiált, az oroszok kiplakátolták egész Moszkvát.
Minden második ügyfél szerint bankban ügyet intézni ma már olyan, mint postán feladni a sárga csekket. Bár nagy részük jól eligazodik az online folyamatokban, 52 százalékuk szerint azért a digitális térben is jól jönne a személyes segítség, amikor elakadnak.
A húszszoros Grand Slam-tornagyőztes teniszező állítása szerint a választás szabadsága mellett áll ki, de azért nagyon nem akarja beoltatni magát. (Sport)
2004. december 26-án helyi idő szerint reggel nyolc órakor hatalmas erejű földrengés pattant ki Szumátra nyugati partjától mintegy 160 kilométerre a tenger alatt. A rengés a valaha megfigyelt egyik leghatalmasabb cunamit indította el.
Negyvenkét helyen találtak kifogásolnivalót.
A szerb teniszező őszintén beszélt ausztráliai kálváriájáról.
Ma szavaz az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi bizottsága a civil társadalom Európa-szerte tapasztalható szűkülő mozgásterét feltáró jelentéstervezetről, amelynek előadója Donáth Anna EP-képviselő, a Momentum elnöke. (Belföld)
Izrael megakadályozta a rövid hatótávolságú rakéták ellen kifejlesztett izraeli vaskupola légvédelmi rendszer átadását Ukrajnának - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. [...]