A Hezbollah vezetőjének két hónappal ezelőtti, Teheránban tett titkos látogatásáról számoltak be csütörtökön arab és iráni médiumok, amelyek szerint Haszan Naszrallah az iráni Forradalmi Gárda tagjaiv [...]
A liftben egyszerre nyolc ember vagy egy kerekesszékes és kísérője fér el.
Az egykori közmunkás, aki nem vágyik budai villába, parlamenti képviselővé válhat.
Még a tavasszal létrejön az a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat, amelynek célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül - közölte a külg [...]
Szijjártó Péter tisztázta a részleteket az RZSD vezérigazgatójával.
Baloldalról támadják legdurvábban az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjét.
Még mindig kérik nyilvántartásba vételüket a jelölőszervezetek.
Oroszország csütörtökön kilátásba helyezte, hogy kénytelen lesz reagálni, akár katonai-technikai lépéseket tenni, ha az Egyesült Államok elutasítja legfontosabb biztonsági garanciaigényeit. Ezt tarta [...]
Rekordáron kelhet el.
A szexi szarvasgombák között vannak lányok és fiúk is, csak egymásra kell találniuk. Na, ez a nehéz!
Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament (EP) az uniós belső piac nem vám- vagy adójellegű akadályainak felszámolásáról szóló jelentést, amely felsorolja a határokon átnyúló tevékenységek indokolatlan korlátait, például a szabályozási különbségeket és a nehézkes bürokráciát.
Читать дальше...Oroszország a következő napokban megtámadja Ukrajnát, miután újabb csapatokat telepített a két ország határára - jelentette ki csütörtökön újságíróknak Joe Biden amerikai elnök. Biden igennel válas [...]
Kihagyhatatlan ajánlat.
(Belföld)Kiosztották az egyik legnagyobb filmfesztivál díjait.
Egyre több támadás éri a határt védő rendőröket és katonákat, a közelmúltban üveggolyókat dobtak vagy lőttek rájuk, és fegyvert vagy annak utánzatát is látták a migránsoknál - közölte a rendőrség csüt [...]
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szeretné Magyarországot „megszabadítani a gonosztól”.
Eddig csak annyit lehetett tudni, valamikor 2022 tavaszán jön a kultikus sorozat legújabb évada, most azonban megérkezett a pontos dátum.
Álmélkodásra késztette a londoni Természettudományi Múzeum kutatóit egy botsáska, amelyet tulajdonosa furcsa színe miatt postázott el számukra. A Charlie névre hallgató rovar egy rendkívül ritka egyed, ugyanis félig hím, félig nőstény jegyeket mutat.