Kigyulladt egy családi ház Kenderesen, három óráig oltották a tüzet
Móron egy társasházi lakásban csaptak fel a lángok.
Móron egy társasházi lakásban csaptak fel a lángok.
A fővárossal szomszédos településen rövid időn belül ez már a második durva kegyeletsértés.
Читать дальше...A programra összesen 25 millió eurót (9,3 milliárd forintot) különítettek el.
Úgy tűnik, komoly ellenállásba ütközött a Netflix új japán sorozata, A terhes férfi, melynek nyolc részből álló első évada április 21-én került fel a kínálatba. A „tragikomédiaként&rdq [...]
Saját édesapját véletlenül verte meg, mert szerinte csak szórakoztak.
A Gigantmánia című, nagy plakátkörképes cikkünk kapcsán írt nekünk Takács András, és elmesélte, annyira felháborítják az ízléstelen és gyomorforgató óriásplakátok, hogy cselekednie kellett. Elindított egy kezdeményezést, hogy legyenek vidám tartalmú óriásplakátok, ehhez fogott egy képet a lányairól, csináltatott belőle egy plakátot, amit saját költségén ki is tett a 10-es főút solymári elkerülő szakaszánál. Szerkesztett egy honlapot is, hogy csatlakozhasson, akinek hasonlóan elege van minket és... Читать дальше...
Most egy zsidó temető sírköveit rongálták meg.
Találata után a portugál sztár a szülés után elhunyt kisfiára emlékezett.
Pécs és Komló térségében is kimutatták a föld mozgását, de károkról nem érkezett bejelentés.
Читать дальше...William Shakespeare halálának négyszázhatodik évfordulóján továbbra is rejtély övezi a kérdést, hogy pontosan miért hunyt el a világhírű „avoni hattyú”. Az elméletek között a szifilisz, az arzén vagy higanymérgezés, a túlzott alkoholfogyasztás, illetve a természetes halálok egyaránt szerepel.
Őslények páratlan fosszilis lelőhelye található a déli kontinensen.
A késelés szombat reggel történt, a 33 éves brit férfit őrizetbe vették.
Komoly hiányérzete támadhatott a jobboldali populista Janez Jansa szlovén miniszterelnök pártja híveinek. A 2020 eleje óta a kormány élén álló politikus által vezetett Szlovén Demokrata Párt (SDS) a vasárnapi parlamenti választás előtti utolsó nagy kampánygyűlésén ugyanis volt egy nagy hiányzó.
Читать дальше...Az orosz katonai erők újabb légicsapásokat mérnek a mariupoli Azovsztal acélgyárra – közölte Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó. A nemzeti televízióban Aresztovics azt is elmondta, [...]
Péntek éjszaka vagy szombat hajnalban vandálok rongálták meg a Budakeszi Zsidó Temető több sírját – tudta meg a 24.hu. Egy olvasójuk beszámolója szerint nagyjából 10-12 darab sírt döntöttek [...]