Nem lesz kellemes, sárgába borul az ország
Vasárnap elszórtan fordul csak elő záporeső, ezt követően viszont egyre csapadékosabb napok következnek.
Vasárnap elszórtan fordul csak elő záporeső, ezt követően viszont egyre csapadékosabb napok következnek.
A csapat 1984 óta először nyert aranyat, a szurkolók megadták az öröm módját.
Lassan véglegesítik a megállapodást.
Lezuhant egy tűzoltókat szállító Mi-8-as helikopter vasárnap a Bajkálontúli területen lévő Mogocsa repülőterén. A balesetben egy ember életét vesztette, öt pedig kórházi kezelést igénylő sérüléseket [...]
Kutatók szerint közelebb vagyunk a következő világjárvány előrejelzéséhez és megelőzéséhez, mint valaha.
Hogyan rendezzük be a nappalit? A válasz egyszerű: Hogy „otthon érezzük” magunkat benne. Ahány ház- és lakástulajdonos, annyi ötlet van a nappali elrendezésére. Mindenhol jó, de a legjobb otthon” – mondjuk el ezt a mondatot minden alkalommal, amikor hosszú útról térünk vissza. A nappali házaink és apartmanjaink egyik legfontosabb helyisége.
Az Európai Bizottság két lehetőségen is gondolkodik már.
(Külföld)A Schön Szabolcsék elleni találata már a második volt az idényben.
Becslések szerint körülbelül 20-30 ezer munkavállaló is hiányozhat ma a magyar IT szektorból, a jelenleg informatika világában foglalkoztatottak között a nők aránya pedig valamivel 10% fölé tehető. Pedig a szakmának szüksége van a női kompetenciákra, mert a digitalizáció és a technológia fejlődése rohamosan alakítja át mind a szektorokat, mind a munkavégzés mivoltát, egyre több technológiai készséget követelve a nemtől és kortól függetlenül.
Amerikai techkutatók megoldották, hogy a VR szemüveg viselése közben hogyan érezhetjük valóságosnak az ajkainkat, a fogainkat és a nyelveinket érő ingereket. Igen, ez a fogmosás mellett arra is tökéletes lehet, hogy a virtuális térben lévő csókot a valóságban is átéljük. Kutatásukról videofelvételt, valamint egy szöveges jelentést is közzétettek a héten.
Elhunyt az Oklahomai Egyetem három fiatal hallgatója egy tornádóüldözés során, halálukról ijesztő módon szerzett tudomást barátjuk. Haláluk előtt nem sokkal még egy videót is posztoltak a méretes hurrikánról.
2016. január 14-én veszítette el a világ Alan Rickmant, akit legtöbbet a Harry Potter-filmekből ismerünk Perselus Piton szerepében. A színész hiányát azóta is érzi minden rajongója, ezért most egy bő listával emlékezünk meg a sztárról.
Németország bepereli Olaszországot az ENSZ Nemzetközi Bíróságán (IJC), amiért továbbra is lehetővé teszi a második világháborús német háborús bűnök áldozatainak, hogy jóvátételt követeljenek bíróságon [...]
Még több hónap után sem könnyű megszokni a látványt, amit a 41 éves Kim Kardashian és a 28 éves Pete Davidson nyújt egymás mellett. Ariana Grande széttetovált exe általában laza, utcai viseletben jelenik meg, de most a Fehér Ház gálaeseményén, ahová nem tudjuk miért voltak meghívva, klasszikus öltönyben vonult fel szíve választottja mellett.
Szombaton Herszon és Zaporizzsja régió egy részének lakói először az internet és a mobilkommunikáció zavarait tapasztalták, majd ezek a szolgáltatások nagy területeken megszűntek - írta Telegram-oldalán a Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálat.
Читать дальше...Svédország szintén jelezte, hogy megsértették légterét a Balti-tengeren.
A bajnokságban sem indulhat a Dankó SC.
Az olaszok megengedik, hogy a második világháború áldozatai kártérítést kérjenek a német államtól.
1957. május 1-jén a budapesti ünnepi nagygyűlésen egy kék-fehér festésű kisbusz is látható volt a Hősök terén, amely az egész ország számára közvetítette az ünnepséget. 65 éve indult el hivatalosan Magyarországon a televíziós közvetítés.
Az izraeli K’fár Szává városban mozgalmas volt az éjszaka: Alvilági bűnbanda tagjai nyolc lövést adtak le egy Rotschild utcai lakás ajtajára. A lakásban egy 88 éves holokauszttúlélő asszony [...]
A beutazáshoz sem kell oltási igazolás.
A férfit állítólag elrabolták és megkínozták.