A Horger-per: kétszer is rálőttek a szegedi egyetem fura urára
Eltanácsolta József Attilát, de nem emiatt lett korabeli bulvárhős.
Eltanácsolta József Attilát, de nem emiatt lett korabeli bulvárhős.
Úgy vélik, pont fordítva vannak a dolgok, mint ahogy a kamara elnöke állítja.
Читать дальше...Klímavészhelyzetet hirdettek Vanuatun, és bejelentették, hogy az éghajlatváltozás következményeinek enyhítésére 1,2 milliárd dollárt fordítanak, amelynek nagy részét nemzetközi donorok fogják biztosít [...]
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Читать дальше...Tbilisziben és Katowicében is sikeresek voltak a magyar vívók szombaton.
Szerencsére nem követett el törvénysértést, így szabadon engedték.
(Mozaik)A vitának többféle megoldása is elképzelhető, ám annak csekély az esélye, hogy gyors döntés szülessen.
Látogatása Kínában nem "nyomozás" volt - jelentette ki szombaton Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki hatnapos kínai látogatása végén tartott sajtótájékoztatót. B [...]
Két év éhezés után végigkóstoltuk a jubileumi Gourmet Fesztivált, és még mi mindent hagytunk ki.
A hajó szabadon úszott a kikötőben, a strandolóknak el kellett hagyniuk a környéket.
A Gerbeaud a klasszikus zserbó mellett három új verziót is készített a tradicionális süteményből a fesztivál közönségének.
Büntetőfékezett, majd a másik autó ablakát püfölte egy férfi Budapesten, a Váci úton, miután egy másik autós megpróbált besorolni a középső sávba. Büntetőfékezett, majd kiszállt autójából, hátrasétál [...]
A PDSZ továbbra is kitart a követeléseik teljesülése érdekében az egyeztetés és a sztrájkfolyamat mellett.
Bejelentették, hogy az éghajlatváltozás következményeinek enyhítésére 1,2 milliárd dollárt fordítanak.
Читать дальше...
A fővárosi együttes 22. alkalommal szerepelhet a hazai kupasorozat fináléjában.
Читать дальше...A tűzoltókat főként kidőlt fák és leszakadt faágak miatt riasztották.
Négyszázezren indulhatnak el az észak-afrikai partokról Olaszország felé, ha az ukrajnai és oroszországi gabona- és élelmiszer-szállítmányok nem indulnak el a világ szegényebb országaiba - idézte az o [...]