Megszűnt a Pesti TV, ezek voltak az utolsó pillanatai
„Mindig egyenesen” – mondták, mielőtt elsötétült az adás.
„Mindig egyenesen” – mondták, mielőtt elsötétült az adás.
Legutóbb 25 évvel ezelőtt, 1997-ben fordult elő, hogy Roger Federer és Serena Williams neve sem volt olvasható az aktuális világranglistán.
Читать дальше...A politikáról és a színházak támogatásáról beszélt a színész.
A Balatontól északra több járat egyáltalán nem, vagy csak rövidített útvonalon közlekedik.
Az orosz erők ismét tüzet nyitottak vélhetően rakéta-sorozatvetőkkel a keleti országrészben lévő Harkiv megye azonos nevű székhelyére, az eddigi információk szerint három civil vesztette életét és 31- [...]
Tiltott és veszélyes ösvényen keresztül közelítette meg a rokonaival a vulkánt, ráadásul jegy nélkül.
Fizikai és szellemi felkészülésre volt szüksége a köztársasági elnöknek, aki két témáról tervez tárgyalni a brazil elnökkel.
Az EMA és az ECDC második emlékeztető oltást ajánlja az mRNS-vakcinákból.
Vitályos Eszter azt hangoztatta, a Momentum politikusa csak azt kifogásolja, hogy nem az általa elvárt ütemben érkezik egy támogatás.
Читать дальше...
Csak Brüsszelnek adott egy „sallert”.
(Gazdaság)Legyünk büszkék egymásra! - tapintanak rá a lényegre a Facebook-esemény leírásában. Gréczy is ott lesz, hogy ellássa gyakorlatias tanácsokkal a tapasztalatlanabb vonulókat: [...]
Ezt mutatja Sebastian Kurz és Boris Johnson esete is.
(Reflektor)
Megnőtt a határ menti bevásárlóközpontok forgalma, a szlovákoknak, osztrákoknak most megéri nálunk bevásárolni. A magyarok 90 százaléka elfogadta, hogy drágább lett a külföldi utazás, a használtautó-piac viszont tovább dübörög.
Читать дальше...
A tanári fizetések az OECD-tag uniós országok közül itt a legalacsonyabbak.
Читать дальше...Toroczkai László (Mi Hazánk) értékelése szerint Magyarország krízis felé halad, és ennek két oka van, a globális folyamatok és a kormány elhibázott gazdaságpolitikája. Míg a kormány kizárólag a globál [...]
A legfelsőbb bíróság húzása elgondolkodtatta azokat a középosztálybeli nőket, akiknek voksai meghatározók lehetnek ősszel.
Читать дальше...A Jobbik egyik kisiklatója, dr. Szotyori-Lázár Zoltán igencsak felháborodott, amiért Murányi Levente ’56-os forradalmár, korábbi Jobbik-alelnök, egykori országgyűlési képviselő kendőzetlen ő [...]
Nem lehet elijeszteni, viszont rongálják a falakat, amivel tönkreteszik a szigetelést.
Az adott munkahelyre és munkakörre elvégzett kockázatértékelés alapján határozható meg, hogy a munkavállalónak milyen egyéni védőruházatra, azon belül milyen munkavédelmi cipőre van szüksége a munka ellátásához.