Már 165 ezer ember írta alá a petíciót, hogy ne legyen Budapesten tűzijáték
A kormány szerint az augusztus 20-i lenne Európa legnagyobb tűzijátéka, ehhez 1.6 milliárd forintot költöttek.
A kormány szerint az augusztus 20-i lenne Európa legnagyobb tűzijátéka, ehhez 1.6 milliárd forintot költöttek.
A világ összes bajára tudja a megoldást, épp csak a magyarok bajaira nem.
A miniszterelnöknek egy könnyed kiszólással sikerült megsértenie néhány ezer olyan embert, aki hozzávetőlegesen 400 ezer másik érdekében vonult az utcára.
Читать дальше...Aki nem segít magán, azon az anyaország és a Jóisten sem tud segíteni.
Ebből még fagyizni is nehéz lesz.
Orb�n Viktor, Magyarorsz�g minisztereln�ke 2019 ut�n ism�t besz�det mond Tusn�df�rd�n, Erd�lyben - �rja a Mandiner. Az el�ad�st azonban egy kisebb incidens zavarta meg, ugyanis rom�n provok�torok a ko [...]
Akkor a rendbontót kicsit keményebb eszközökkel vezették el.
Stefan Soltész a Magyar Állami Operaháznak is visszatérő vendége volt. 73 éves korában érte a halál.
Читать дальше...A kormányfő Tusnádfürdőn mondott beszédet.
Katonai támaszpontok közelében helyeztek el speciális berendezéseket, az ázsiai ország és a tech-óriás tagad, 2019-ig a Fehér Ház sem tudott a nyomozásról.
A rapper szerint a stábtag egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mennyire valóságos a jelenet.
Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings.
Pontosan fele olyan hosszan besz�ljek, mint szerettem volna, ezzel k�rt fel id�n N�meth Zsolt – nyitotta tusn�df�rd�i besz�d�t Orb�n Viktor. Hozz�t�ve, ez nem lesz k�nny�, de eg�szs�ges b�r� [...]
Mannerheim és a finn politikusok óvatossága indokolt volt. Az 1944. június 9-én indított elsöprő erejű szovjet támadást a német támogatásnak is köszönhetően a finn hadsereg néhány hétig sikeresen feltartóztatta.
Читать дальше...
Az első félév végén az államháztartás hiánya 2892 milliárd forint volt, ami az egész évre engedélyezett deficitcél 92 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken nyilvánosságra hozott költségvetési beszámolójából.
Читать дальше...
Előnyös helyzetben van, mert jó állapotban vehette át az önkormányzatot, a zöldnek és gazdagnak ismert kerületet, ahol gyerekjáték zöld programot megvalósítani, és a szociális problémák sem lehetnek súlyosak – sokakban ez a kép él a II. kerületről. Őrsi Gergely polgármester árnyalja a képet, ahogy a köztereket is, zöldítéssel, biodiverzitással. Pártpolitikával, így jelölőszervezete, az MSZP vívódásaival sincs ideje foglalkozni, a részvételi demokráciával viszont annál több. A skandináv modellt idéző gyakorlatok ... Читать дальше...
Magyar kutat�k is r�szt vettek annak a nemzetk�zi kutat�csoportnak a munk�j�ban, amely a f�ldi magnetoszf�ra Nap fel�li oldal�n megfigyelhet� n�h�ny perces robban�sszer� jelens�geket vizsg�lta. A kuta [...]
A Szibériában bóklászó állat segítséget kapott, sikerült megmenteni az életét.
Bár késve indult a koncert, Zara Larsson felszántotta a színpadot.
Tavalyi hal�los k�zleked�si baleset vizsg�lat�t fejezt�k be a Pest megyei rend�r�k. A sof�r ivott, helysz�nen meghalt utas�t sors�ra hagyva menek�lt volna. 2021. �prilis 25-�n este, Piliscsab�n, a F� [...]
A vízben veszítette el az eszméletét egy férfi.
Az Oscar– és Emmy-díjra jelölt filmcsillag 82 évet élt.
Er�s�dik a koronav�rus-j�rv�ny ny�ri hull�ma Csehorsz�gban. Az elm�lt h�t nap alatt 14 710 �j koronav�rus-fert�z�st mutattak ki a laborat�riumi vizsg�latok, mintegy 4500-zal t�bbet, mint az el�z� h�te [...]
A hosszú várakozási időt szeretnék csökkenteni ezzel.