A török elnök kormányzásának legnagyobb kihívásával néz szembe.
Az ellenzéki párt azt hangoztatta, küzdeni fog azért, hogy ne épülhessen meg az üzem.
Читать дальше...
Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének tagja is átlép a DK-ba – tette ki Facebook-oldalára az ellenzéki párt a legújabb, hétfői „fogását”. Szabó a saját közösségi oldalán ugyancsak hétfőn osztotta meg, hogy „a városért végzett alpolgármesteri munkáját mostantól a Demokratikus Koalíció tagjaként folytatja”. Mindeddig a Párbeszéd alapító tagja volt, sőt – mint írja –, 2016 óta a párt országos elnökségében a párt irányításában is részt vett.
Читать дальше...
A kabinet a Nemzetközi Beruházási Bank legstabilabb európai támaszának bizonyult.
Читать дальше...Letörhetők vagy hosszú ideig velünk maradnak a magas árak?
Csak arra kérte, hogy fújjon ugyanúgy a Realnak, mint a Barcának.
Pénzbüntetést szabna ki az ügyészség a magukról megfeledkező vásárlókra.
Читать дальше...
A hétfő délutáni pánikhangulatban 393 forintba is került egy euró.
(Gazdaság)Április 28-ig lehet jelentkezni a támogatásra.
A Gy�ri Fellebbviteli F��gy�szs�g az els�fok� �t�let megv�ltoztat�s�t, az egyik cselekm�ny s�lyosabb min�s�t�s�t, az egyik f�rfi �s a n� b�ntet�s�nek s�lyos�t�s�t ind�tv�nyozta abban az �gyben, amelyb [...]
A pártatlansági irányelvek független áttekintéséig a műsorvezető alkalmazkodni fog a szociális hálóra vonatkozó előírásokhoz.
Читать дальше...Mi lesz a következő? A kenyér?
Megkaparintották az önkormányzati újságot és elintéztek három megbízási szerződést a saját embereiknek.
Читать дальше...Március 13-25. között Magyarországra látogat az amszterdami Fashion for Good Museum GROW című pop-up kiállítása. A fenntartható bioanyagokból – például banánrostból, narancs-, illetve kókuszdióhéjból – készült ruhákat és kiegészítőket bemutató interaktív tárlat keretein belül lehet megtekinteni.
Lavrov szerint a grúz tiltakozásokat „természetesen külföldről szervezik”.
Читать дальше...
Sokan, több tízezren voltak ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy a többség is így gondolkodna.
Читать дальше...A Wagner orosz zsoldoscsoport rohamosztagai t�bb ir�nyb�l t�madj�k a Donyeck megyei Bahmutot, igyekeznek �tt�rni az ukr�n v�delmen a v�ros k�zpontj�ig, ugyanakkor jelent�s vesztes�geket szenvednek - k [...]
Csak emiatt azért nem szeretné megszüntetni egyetlen tollvonással az egészet.
Читать дальше...