Heti abszurd: Játék diktátor
A járvány egyik pozitív velejárója, hogy ilyenkor megugrik az egy napra jutó tudományos publikációk száma. Az pedig azért jó, mert minden kutatással közelebb jutunk a világunk megismeréséhez.
Itt van például Bolton, Katon és Zwick kísérlete, az úgynevezett diktátorjáték, amelyet épp a napokban idézett fel az egyik tudományos portál, a Qubit. Ez azt vizsgálja, hogy a közösen átélt trauma hatására empatikusabbak és segítőkészebbek lesznek-e egy közösség tagjai, és ha igen, kinek és hogyan segítenek? A játék előtt a résztvevők fele kap egy összeget. Ők lesznek a „diktátorok”, akik eldönthetik, hogy megosztják-e a pénz egy részét azokkal, akik nem kaptak. Az önzetlenség mértékét a szétosztott pénz nagysága mutatja. A kutatás szerint békeidőben a vizsgált alanyok többsége valóban méltányosan és részrehajlás nélkül osztja az ingyenpénzt, ám ha beüt a krach, akkor a mieink kapják a nagyobb lóvét. A mieink lehetnek azonos vallásúak, falunkbeliek vagy akár olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak a világról, mint mi.
Bár a kutatók expressis verbis nem mondják ki, de nyilvánvaló, hogy pusztán spirituális szempontból nagyon hasznos dolog, ha egy országnak saját diktátora van. (A saját diktátor egyébként nem ingyenpénzt oszt, hanem azt, amit a többi ember összeadott, és teszi ezt mindig egyes szám első személyben.) A saját diktátor általában előnyben részesíti a faluját, a családját, kedvenc sportját és azokat, akik osztják az ő hitét. Mindezt egy tíz éve tartó kísérletben igyekeznek bizonyítani európai kutatók. A kísérlet lényege, hogy a diktátort beveszik egy régóta zajló játékba, azzal a feltétellel, hogy betartja a játékszabályokat. Aztán hagyják, hogy tegyen, amit jónak lát, és figyelik, hogy mi fog történni. A kísérlet – amint látjuk – pompásan sikerült. Az amerikai kutatók mindössze egyetlen dologban tévedtek: gyakorlatilag semmi különbség nincs a diktátor viselkedése között békeidőben és válsághelyzetben.
Így utólag végigolvasva a fent leírtakat, nem is értem, miért jutott eszembe pont most? Tulajdonképpen először arról akartam írni, hogy az igazságügy-miniszter anyósát nevezték ki a bírói hivatal elnökhelyettesének, és hogy a miniszter, amikor arról faggatták, hogy a kinevezés nem sérti-e a szervezet függetlenségét, azt írta, hogy ha a kinevezést firtató újságíró a vonatkozó jogszabályokat elolvasta volna, pontosan látnia kellett volna, hogy az anyósa „pozícióváltása semmilyen összeférhetetlenségi kérdést nem vet fel”. Előtte pedig arról akartam írni, hogy miközben a legszegényebbek, ha eddig nem tették volna, most aztán tényleg tönkremennek, néhány baráti oligarcha újabb milliárdokhoz jut a gazdaságvédelmi akcióterv nevű játékban.
De aztán úgy gondoltam, szóljon ez a hét inkább a tudományról. És örüljünk, hogy részesei lehetünk egy ilyen fontos és érdekes kísérletnek. Ja, és minél többször mossunk kezet! (Visszhang)