Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Merre fordul az új selyemút?

Merre fordul az új selyemút?

A Tesla kész nemzetbiztonsági kockázat, e négykerekűvel még a katonai létesítmények közelébe sem lehet furikázni – adta parancsba minap a kínai hadsereg. Mint indokolták, a kaliforniai villanyautó vezetést segítő kamerarendszere folyamatosan rögzíti a jármű környezetét, s a képekből nyerhető információk alkalmasak lehetnek Kína titkainak kifürkészésére. Nem ez az első ilyen eset, hoztak már hasonló szankciós rendelkezést, csak éppen a másik térfélen. Trump volt amerikai elnök még tavaly a kínai hátterű TikTok videómegosztót akarta kiseprűzni az USA-ból, arra hivatkozva, hogy elejét vegyék a visszaéléseknek, nehogy „idegen kezekbe” kerüljenek az amerikai felhasználók millióinak érzékeny, személyes adatai.

Ám mindez jószerivel afféle szurkapiszka a vonzások és taszítások jellemezte amerikai-kínai kapcsolatrendszerben. Elegendő csak az alaszkai Anchorage-ben március közepén tartott, legutóbbi kétoldalú külügyi csúcstalálkozóra utalni, amelyen Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője beolvasott tárgyalópartnereinek. Szemükre hányta az USA-ellenes kibertámadásokat, a hongkongi autonómia sárba tiprását, Tajvan szűnni nem akaró fenyegetettségét, az ujgur etnikai kisebbség elleni túlkapásokat, s a mind agresszívabb erőfitogtatásokat a Dél-kínai-tenger térségében. De a kínaiak sem hagyták annyiban. Mi közük hozzá – riposztozott Jang Csie-cse, a külügyek főilletékese, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, majd ő is felsorolta Washington „bűnlajstromát”. 

Valójában most sincs másról szó, mint a két ország globális rivalizálásról. Kína – amely gazdasági teljesítménye alapján már a világ második hatalmassága – egyre-másra intéz újabb kihívásokat, szívósan tágítja befolyási övezeteit Eurázsiától Afrikáig. És nem feltétlenül nyílt erőszakkal, erődemonstrációkkal, hanem sokkal inkább a tőke hadoszlopaival, gazdasági expanzióval. Kína már 33 ország legnagyobb exportőre, 65 ország esetében pedig első számú importőr. Az amerikai McKinsey tanácsadócég szerint ma a világgazdaság egyre jobban függ Kínától, miközben az ország külkereskedelmi kitettsége csökken. Az 1970-es évek elején a kontinensméretű ország szinte külkereskedelem nélküli, zárt gazdaság volt. Világkereskedelmi részesedése a 2000. évi 2 százalékról 2017-re 11,4 százalékra bővült. Az 500 legnagyobb vállalatból 110 kínai, s bevételüknek csak 20 százaléka származik külföldről. Egy sor csúcsiparágban – űrkutatás, robotika, elektromobilitás, 5G-hálózat, mesterséges intelligencia – az élenjárók közé tartozik (lásd keretes írásunkat).

Így aztán aligha akad a földkerekségen kormány, amely közömbösen tekintene a formálódó szuperhatalomra és legtöbbjük ne próbálna felkapaszkodni a kínai lokomotívra. Együttműködési kedvüket manapság egy különös kezdeményezés is mozgatja. A magyar fülnek kicsit kacifántos Yi Dai Yi Lu, vagyis Egy övezet, egy út (angolul: Belt and Road Initiative – BRI) névre keresztelt tervvel még 2013-ban, Kazahsztánban Hszi Csin-ping kínai államfő rukkolt elő. Mint a szabadkereskedelem felkent bajnoka javasolta: legyen a biznisz a globális közjó alapja. Minek háború, katonai erő. A békés felemelkedés jegyében Kína – úgymond kölcsönösségi, „win-win” alapon – kész újjáépíteni egykoron elveszett kapcsolódási pontjait Eurázsia országaival, s a hiányzó tőke sem gond: segítő kezet nyújt végtelennek tetsző pénzügyi erőforrásainak mozgósításával.

A szép új világot ígérő BRI az egykoron távoli régiókat összekapcsoló selyemútra hajaz, a régmúlt nagy időkben ezen át szállították Európába a távoli Kelet becses portékáit, így titokzatos kelméjét is. Ám a selyemút – amely még 1877-ben Ferdinand Richthofen német geográfustól kapta nevét – már akkor sem egy nyílegyenes ókori szupersztráda volt, hanem sokfelé elágazó utak szövevényes hálózata. Kereskedő karavánok, felfedezők, misszionáriusok, s hadak útja. A mai selyemút sem egyszerűen valamilyen transzkontinentális útépítő projekt. Sokkal inkább egy jól kifundált geostratégiai mesterterv a szuperhatalmi státus felé vezető úton. „A mai világuralmi rivalizálás közepette felértékelődik a konnektivitás, vagyis az összekapcsolódásokért folyik a küzdelem” – magyarázza Eszterhai Viktor Kína-szakértő. E fegyverek nélküli harcmodor szerint a konnektivitásba sok minden belefér: politikai koordináció a partnerországokkal, a nemzeti és nemzetközi intézmények politikáinak összehangolása, a már meglévő és új infrastrukturális létesítmények, a vasúti, tengeri és közúti szállítási hálózatok összekapcsolása, pénzügyi integráció, az érintett régiók valutáinak cseréje, s nem utolsósorban a humán szféra, a kultúra, a kutatás és az oktatás (csere)programjai is. Másképpen fogalmazva, a BRI egy térben rugalmasan bővíthető hálózat, Peking szeme előtt egy új, az eurázsiai kontinenst központba helyező nemzetközi rend hardverje lebeg – állítja Eszerhai. Mindez egyúttal megrendítheti az Egyesült Államok hegemóniáját, azt a fennálló geopolitikai világrendet, amelyet még a nyugati hatalmak a XVI. századtól kezdődő gyarmatosítás nyomán a tengeri kereskedelmi útvonalak századokon át tartó irányításával hoztak létre. Peking jószerivel kopírozza a II. világháború utáni amerikai Marshall-segélyt: ideológiai előjelek nélkül, Mianmartól Oroszországon át Magyarországig mindenkinek odatolja bőségtálját – tessék, vegyél! No persze cserébe a térfoglalásért. (Szép Szó)

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Молодой человек нанес 18 ударов ножом своей знакомой на западе Москвы

Эксперт Президентской академии в Санкт-Петербурге об инвестировании в отечественные цифровые технологии

Аделина Панина: какие элементы фэншуй должны быть на кухне, чтобы есть и худеть

Дипломатическая бизнес-встреча «Россия - Африка» прошла в Белом Особняке Villa Barvikha

Музыкальные новости

Росгвардейцы обеспечили безопасность транспортировки ракеты-носителя и транспортного грузового корабля на космодроме «Байконур» (видео)

ЦСКА шагнул к трофею // Команда обыграла УНИКС в первом матче финала Единой лиги ВТБ

Посол Антонов: США пора смириться с тем, что РФ проводит независимую политику

Спорт: развитие и повышение доступности для граждан

Новости России

ЧЕ!МПИОНСКИЙ УЛОВ: ВЕДУЩИЕ «ЧЕ!» НА ФЕСТИВАЛЕ «РЫБНАЯ НЕДЕЛЯ»

Активисты движения «Всеармянский фронт» принимают активное участие в акции протеста в Армении

Новый монитор Philips Evnia 49M2C8900L подарит игровой опыт высочайшего уровня

Юлия Миронова поздравила Международную Ассоциацию партнеров QR

Экология в России и мире

Компании Группы "Интеррос" взяли ряд наград премии FINAWARD

Новые электрические зубные щетки Revyline RL 075 Peach Fuzz появились в филиале бренда в Москве

Карелия: от Кижи по Полярного сияния. Что посмотреть в путешествии

Новая зубная паста Revyline ChocoWhite для укрепления эмали доступна на сайте магазина Ирригатор.ру

Спорт в России и мире

Россиянка Рахимова вышла в полуфинал турнира WTA в Рабате

Теннисист Рублев вышел во второй круг Открытого чемпионата Франции

Теннисист Хачанов отреагировал на возможное отстранение от Олимпиады

"Ролан Гаррос" стартовал в Париже

Moscow.media

Вечернее Подмосковье.

Ксения Караулова: о пользе гастродипломатии и новом взгляде на национальную кухню

Брат главы Ингушетии арестован за махинации с деньгами для пенсионеров

По нацпроекту приводят к нормативу опорную сеть дорог Алтайского края







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *