N. Kósa Judit: Jótett helyébe
A kerek dombormű készítője nem cifrázta a témát: az elszántnak tűnő, bajuszos férfiarc alá odaírta a nevet, „dr. Szelényi Lajos”, és ezzel készen is volt az emlék. A tábla a pesti Bajcsy-Zsilinszky út 54. kapuja fölé került: aki tudja, tudja, aki nem, az nem alapon hirdeti azóta is dr. Szelényi dicsőségét. Amiből 1988-ra, amikor a Budapesti Városvédő Egyesület önkéntese leírta a házat, nagyjából annyi maradt, hogy az épület az ő tulajdona volt, és „a lakbéreket árvaházak javára utalták át jótékonysági célból”.
Beszédes véletlen, hogy dr. Szelényi akkor éppen száz éve volt halott. Stessel Lajos néven született 1794-ben Kismartonban, édesapja Esterházy Miklós herceg pénztárának kezelője, édesanyja pedig Sopron vármegye főorvosának a lánya volt. A párnak tizenhárom gyereke született, közülük Lajos volt a legidősebb. Bécsben járt egyetemre, némi jogászkodás után kötött ki az orvostudomány mellett, abban viszont nagy hírnévre tett szert: Bécs és Kismarton mellett Nagycenken, a Széchenyi családnál is praktizált.
Röpke házassága válással ért véget, s ki tudja, talán épp e csalódás faragott belőle megrögzött jótékonykodót. Támogatta a Bécsben tanuló magyar diákokat, ágyalapítványt tett a szegény bécsi magyarok javára, érmeritkaságokkal gazdagította az alakuló Nemzeti Múzeum gyűjteményét, majd 1842-ben Pestre szállíttatta 2500 kötetnyi szakkönyvét, és ezzel lerakta a magyar orvosi egyesület könyvtárának alapjait.
Így aztán a jósága lett a veszte is. A szabadságharc után minden erejével támogatta az emigráns magyarokat, többeknek segített külföldre szökni. Végül – legalábbis így írta évtizedekkel később a Fővárosi Lapok – őt kérték meg, hogy a menekülő Kossuthnak gyűjtött ötszáz aranyat juttassa célba. Ami a korabeli szóbeszéd szerint már sok volt a bécsi titkosrendőrségnek, és a jó doktort ezen a ponton lefogatták.
Hogy mennyi időt töltött a kufsteini várbörtönben, hónapokat vagy éveket, azt ma már lehetetlen eldönteni. De az tény, hogy az ötvenes évek közepén Stessel doktor otthagyta Bécset, és Pesten telepedett le. A Lipótváros főutcáján, nagyjából félúton az indóház és a – még nagyon sokáig – készülő lipótvárosi plébániatemplom között, a Váci út 54. alatt építtette fel az első házát. Egyemeletes volt, késő-klasszicista stílű, mögötte hosszú telek nyúlt az Újépület felé.
Dr. Stessel Lajos hatvanéves volt ekkor. Talán a császárváros után unalmasnak találta a poros Pestet, talán tényleg elege lett a városi életből és nyugalmat keresett: mindenesetre „élete alkonyán” vett egy majd’ 400 holdas birtokot Tápiószelén, s a következő harmincöt évben ott élt. Művelte a kertjét, gyakorolt a hegedűn – állítólag még Haydn tanította meg az alapokra -, s ha kedve tartotta, felutazott Pestre.
Volt neki hová, hiszen a nyolcvanas évekre már két hatalmas pesti bérház volt a tulajdonában. 1885-ben kapott építési engedélyt a lipótvárosi épület megnagyobbítására: két emeletet húztak rá, és hozzábiggyesztettek egy komplett körgangos hátsó fertályt is. A frissen kijelölt Nagykörút mentén, a nemrég elkészült Népszínház oldalában pedig 1884-ben megépítették a Szelényi-udvart – későbbi nevén EMKE-házat. Ekkortól a színházjeggyel sem lehetett gondja a doktornak, mert még az ünnepelt Blaha Lujza is az ő bérházában lakott. (Szép Szó)