Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Még az idei G7 is a Brexitről szól

A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom ellenőrzésére június végéig türelmi időszak érvényes, London azonban ezt egyoldalúan októberig meghosszabbította. A határvitaként emlegetett ügy meglehetősen komoly súlyú napirendi ponttá vált a G7 délnyugat-angliai csúcstalálkozójának második munkanapján.

London bármilyen lehetséges eszközzel fenntartja az Egyesült Királyság területi integritását – mondta szombaton az észak-írországi kereskedelemszabályozási vitákra utalva a brit miniszterelnök. Az ügy meglehetősen komoly súlyú napirendi ponttá vált a hét vezető ipari hatalom (G7) délnyugat-angliai csúcstalálkozójának második munkanapján.

Boris Johnson a BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: az Európai Unió (EU) vezetőinek körében “meglehetősen sok a félreértés” az észak-írországi helyzettel kapcsolatban.

A brit kormányfő nyilatkozatának előzményeként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – aki az EU képviseletében jelen van a G7-csúcson – Johnsonnal tartott szombati megbeszélése után leszögezte: az EU teljesen egységesen vallja, hogy az észak-írországi szabályozási protokollt be kell tartani. Hozzátette: az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás és az ír sziget békéje alapvető fontosságú, az ennek megvédését célzó protokollt az Egyesült Királyság és az EU is aláírta és ratifikálta, a megállapodást mindkét félnek be kell tartania.

Boris Johnson ugyanakkor a BBC-nek kijelentette: arra számít, hogy az ügyben valamilyen gyakorlatias megoldás születik, de ha mégsem, a brit kormánynak ebben az esetben elsődleges kötelezettsége az Egyesült Királyság területi integritásának fenntartása. A brit miniszterelnök szerint London ezt bármilyen lehetséges módon biztosítani fogja.

Nem tűnt el a határvita, csak elnapolták a kérdést

Az egyre élesebb vita abból ered, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő megállapodás külön észak-írországi protokolljának megfelelően Észak-Írország – amely nem része Nagy-Britanniának – a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az unió egységes belső piacának és vámuniójának egyes szabályozási elemeivel, Nagy-Britannia ugyanakkor kilépett az EU e két integrációs szerveződéséből.

Ennek velejárója, hogy a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat eseti ellenőrzéseknek kell alávetni annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az uniós egységes piacra – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be. Ez a megoldás az ára annak, hogy ezeket az ellenőrzéseket nem Észak-Írország és az Ír Köztársaság – a gyakorlatban nem létező – határán kell elvégezni.

A nagypénteki rendezési megállapodás egyik legfontosabb vívmányaként ezen a 499 kilométeres határon – amely a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára – hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom ellenőrzésére június végéig türelmi időszak érvényes, London azonban ezt egyoldalúan októberig meghosszabbította. Az EU ugyanakkor jogi eljárás kezdeményezését helyezte kilátásba, arra hivatkozva, hogy a protokollal ellentétes egyoldalú brit lépések a nemzetközi jog megsértését jelentik. Egybehangzó elemzői vélemények szerint ha a vita eszkalálódik, kereskedelmi háború is kialakulhat az EU és Nagy-Britannia között az egymás termékeire kivetett büntetővámok és kvóták formájában.

Halaszthatják a teljes újranyitást

Boris Johnson a G7-csúcs helyszínén tett nyilatkozatában egyenes utalást tett arra is, hogy a nagy-britanniai koronavírus-fertőződések számának emelkedése miatt a tervezettnél későbbre csúszhat a járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások június 21-én esedékes feloldása.

Boris Johnson a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások feloldásáról a szombati BBC-interjúban azt mondta: a brit kormány által kidolgozott nyitási menetrendnek visszafordíthatatlannak kell lennie, ezért óvatosan kell eljárni, különös tekintettel arra, hogy az először Indiában azonosított, Delta nevű vírusvariáns terjedése miatt növekszik az új fertőződések száma, és valamivel emelkedett a kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is.

Johnson hétfőn jelenti be, hogy a még érvényben lévő utolsó korlátozásokat a kormány feloldja-e az erre feltételesen kitűzött június 21-i időpontban. Egészségügyi szakértők egybehangzóan az időpont halasztását kérik, annak érdekében, hogy a teljes nyitásig minél többen mindkét oltási dózist megkaphassák. Kormányforrásokból származó nem hivatalos szombati értesülések szerint gyakorlatilag biztosra vehető a halasztás; egyes források az utolsó korlátozások feloldásának négyhetes késleltetését sem zárták ki.

Forrás: MTI

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Врач Подмосковья напомнила женщинам о важности регулярного посещения гинеколога

В Нижегородской области обнаружили дефицит химиков

Эксперт Президентской академии в Санкт-Петербурге о льготных тарифах для семейных поездок по стране

Эксперт Президентской академии в Санкт-Петербурге о природоподобных технологиях будущего

Музыкальные новости

Посол Антонов: США пора смириться с тем, что РФ проводит независимую политику

Bungie wins a little walkin' around money in first of its kind jury trial against Destiny 2 cheat maker, but the victory will likely make it even easier for game companies to keep taking cheaters to court

Экономическое сотрудничество Армении и России: проблемы и перспективы

Кукольный коллектив из Бурятии "Ульгэр": Россия, Культура, Театр, Дети, Новости - выступление в дацане на конкурсе по бурятскому языку

Новости России

Владислав Мурашов назначен главой ГУСТ Подмосковья

Евросоюз резко начал скупать российский металл

Эксперт Президентской академии в Санкт-Петербурге о льготных тарифах для семейных поездок по стране

Врач Подмосковья напомнила женщинам о важности регулярного посещения гинеколога

Экология в России и мире

Gucci, коллекция Resort 2025

Chanel, коллекция Resort 2025

Исполнитель хита “На Заре 2020” Сергей АРУТЮНОВ оживил ещё один хит из 20-го века и выпустил песню “Лететь” вместе с её создателями - группой Амега.

Карелия: от Кижи по Полярного сияния. Что посмотреть в путешествии

Спорт в России и мире

Россиянка Рахимова вышла в полуфинал турнира WTA в Рабате

Теннисист Рублев объяснил, почему проиграл сет в первом круге "Ролан Гаррос"

В Париже стартует «Ролан Гаррос» открытый чемпионат Франции по теннису

Теннисист Рублев вышел во второй круг Открытого чемпионата Франции

Moscow.media

Машина съехала в кювет и опрокинулась. Водитель погиб

Компании Группы "Интеррос" взяли ряд наград премии FINAWARD

«Грузовичкоф» принял участие в мероприятии Авито – «Лиге Авито Услуг»

По-хорошему у Путина с США не вышло. Один указ, который перевернул все санкции







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *