Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Újabb szerb-orosz hadgyakorlat brüsszeli fejcsóválással

Habár Európa, benne pedig Magyarország minden figyelmét és energiáját a nyári hónapok során az egyre húsbavágóbb menekültáradat kötötte le, nem szabad ugyanakkor elfeledkezni a hazánk szomszédságában fokozatosan eszkalálódó másik válsággócról, Ukrajnáról sem, mint ahogy azt a hétfői napon a kijevi parlament (Rada) épülete előtt elkövetett, eleddig két halálos áldozatot követelő merénylet is ékesen bizonyította. Ennek egyelőre vitatott jelentőségű, ámde mindenképpen figyelemreméltó mozzanata a szerdai napon Dél-Oroszországban tavaly november után újra megrendezésre kerülő szerb-orosz közös hadgyakorlat. Belgrád ugyanis egyelőre nagyon ügyesen kormányozza hajóját a Brüsszel és Moszkva által szegélyezett zavaros vizeken, kérdéses azonban, hogy ez az állapot meddig tartható még.

A szeptember 2-án elkezdődött, orosz és szerb reguláris alakulatokat, valamint ejtőernyős egységeket, továbbá belorusz különleges csapatokat felvonultató gyakorlatról a BalkanInsight.com hírportál moszkvai forrásokból értesült, amelyet információik szerint a beszédes „Szláv Testvériség” névre kereszteltek. A 700 katona, illetve 20 repülőgép közreműködésével létrejövő, Vlagyimir Shamanov, az orosz légideszantos erők főparancsnoka által is megerősített akció elsődleges céljául egy olyan különleges alakulat felkészítését tűzték ki, amely képes egy, az országot destabilizálni kívánó illegális csoportosulás rejtekhelyének felkutatására és ellenállásuk megtörésére.

A múlt hónap folyamán ugyanakkor az előjelek még korántsem látszottak túlságosan biztatónak. Augusztus 18-án Maja Kocijančič, Federica Mogherini közös kül-, és biztonságpolitikai főképviselő szóvivője sajtóérdeklődésre elismerte, hogy jelen körülmények között egy közös moszkvai-belgrádi hadgyakorlat igencsak „rossz üzenet” lenne az Oroszországgal szemben korábban foganatosított szankciók fényében, reményét fejezve ki Szerbia elkötelezettségét illetően is a csatlakozási folyamatból eredő kötelezettségeik teljesítésére.

Bratislav Gašić, a Vučić-kabinet védelmi minisztere azonnal igyekezett csillapítani a kedélyeket, elmondása szerint ugyanis az akkor még csak tervezési fázisban járó akció kiegyensúlyozottságra törekvő, számos területen már sikeres nemzetközi együttműködési rendszerük szerves részét képezi, nem meglepő tehát, hogy korábban már számos alkalommal NATO-tagállamokkal is előremutató hadgyakorlatokat hoztak tető alá. A tárcavezető a „Blic” belgrádi napilapnak az uniós bejelentés után egy nappal adott interjújában kiváló ellenpéldaként a gyümölcsöző szerb-amerikai védelmi kapcsolatokat is elismerő szavakkal illette, amelynek köszönhetően a tiszti állomány nagy része a tengerentúlon vehetett részt szakmai továbbképzésen, nem beszélve a közös együttműködési terv által a 2016-os évre előirányzott 127 végrehajtandó tevékenységről.

Nem mindenki látja azonban ennyire pozitívan a mostani döntés lehetséges kimeneteleit. Jelena Milić, a „Belgrade Centre for Euro-Atlantic Studies” vezetőjének meglátása szerint a szerb kormány nemes egyszerűséggel arcul ütötte az EU-t ezen lépésével, mivel a figyelmeztetés már jó időben megérkezett Brüsszelből, holott a belgrádi külpolitika minél szorosabb összehangolása lenne kívánatos a közös európai célokkal. Sejtései alapján nem véletlenül kaphatta az akció a régi, a múlt század elején elsősorban Oroszországból irányított pánszláv eszmeáramlatok jelszavaira kísértetiesen hasonlító elnevezést sem, ez ugyanis szerinte mindenképpen jelzésértékű lehet a NATO-tag, szláv többség által lakott államok számára.

Az érem másik oldala persze igencsak különös. Michael Kirby, az Egyesült Államok Belgrádba akkreditált nagykövetének véleménye szerint országa teljes mértékben elégedett az idáig a szerb barátaikkal közösen elért eredményekkel, annál pedig mi sem természetesebb, mint hogy partnereik szabadon választhatják meg most és a jövőben is, kikkel kívánnak együttműködni bizonyos szakpolitikák területén. Szerbia még 2007 decemberében, még Boris Tadić elnöksége és Vojislav Koštunica miniszterelnöksége idején nyilvánította ki katonai semlegességét, ezen pedig nagy valószínűséggel a jelenlegi kabinet sem fog változtatni a közeljövőben.

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Банк России фиксирует перегрев на рынке первичного жилья

- Ты живешь бесплатно в моем доме, а еще и денег хочешь? - упрекнула меня подруга

Депутат Маликов: предприниматели — энергия экономики Подмосковья

Песков заявил об открытости РФ к расширению сотрудничества с Узбекистаном

Музыкальные новости

Сати Казанова, Ирина Нельсон, рэпер Gazan и другие артисты высказались о медитации

Собянин: Центральный кластер комплекса МГТУ им. Н.Э. Баумана будет готов в июне

Аксенов: двое жителей Крыма погибли при ракетной атаке в Крыму

Нападающий "Динамо" Тюкавин стал автором лучшего гола РПЛ сезона-2023/24

Новости России

В игровой зоне ТЦ на шоссе Энтузиастов на ребенка упал элемент конструкции

Исполнитель хита “На Заре 2020” Сергей АРУТЮНОВ оживил ещё один хит из 20-го века и выпустил песню “Лететь” вместе с её создателями - группой Амега.

Детсады, школы и больницы Томска не отключают от отопления из-за похолодания

Сделал замечание и получил за это: в Серпухове подростки избили мужчину

Экология в России и мире

Волшебное путешествие в мир музыки и кино

Афиша театра кукол Бурятии "Ульгэр": Россия, Культура, Театр, Дети - Спектакль "Курочка ряба"

На курорт - с летним настроением

Новая коллекция ювелирных украшений Dior

Спорт в России и мире

Теннисист Рублев вышел во второй круг Открытого чемпионата Франции

Теннисист Рублев объяснил, почему проиграл сет в первом круге "Ролан Гаррос"

Хромачёва и Сизикова пробились в финал турнира WTA в Рабате в парном разряде

Россиянка Рахимова вышла в полуфинал турнира WTA в Рабате

Moscow.media

Московская Пивоваренная Компания перешла на кадровый ЭДО с помощью HRlink

«Грузовичкоф» принял участие в мероприятии Авито – «Лиге Авито Услуг»

Исполнитель хита “На Заре 2020” Сергей АРУТЮНОВ оживил ещё один хит из 20-го века и выпустил песню “Лететь” вместе с её создателями - группой Амега.

Театрально-кукольные вести из Бурятского театра "Ульгэр": Россия, Культура, Театр, Дети - Серебряные звездочки засветились в буддийском дацане в Иволге







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *