Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Miért nem fogad be az Egyesült Államok több szíriai menekültet?

Levélben javasolta tavasszal 14 szenátor Barack Obama amerikai elnöknek, hogy legkevesebb 65 ezer szíriai menekültet telepítsenek le az Egyesült Államokban, ám erre a politikai és jogi akadályok miatt kevés az esély - írta szombati számában a The New York Times.

Az Egyesült Államokban emellett az ország saját bevándorlásügyi problémáival kapcsolatban sincsen egyetértés. Élénk vita folyik akörül, hogy hogyan kellene őrizni az amerikai-mexikói határt és vezető republikánus elnökjelölt-aspiránsok az országban élő 11 millió illegális bevándorló kitoloncolását sürgetik.

A The New York Times szerint ugyanakkor az Obama-kormányon belül intenzív vita folyik a lehetséges intézkedések lehetőségéről, beleértve azt is, hogy Ferenc pápa közelgő látogatása washingtoni látogatása idején "jelentős bejelentés" szülessen. Menekültügyi szakértők szerint azonban a további segélyek felajánlásán felül az Egyesült Államok lehetőségei korlátozottak.

A lap szerint nem zárható ki, hogy a Földközi-tenger, az Atlanti-óceán északi része és az Afrika térségéért felelős hatodik amerikai flotta mentőhajókat vezényelhet ki, hogy csökkentse a megannyi halálos áldozattal járó átkelés veszélyét.

Stewart Patrick, a Külkapcsolatok Tanácsának szakértője rámutatott, hogy az amerikaiak "étvágya" egy újabb, szíriai katonai kaland iránt még akkor is csekély lenne, ha ehhez az oroszok és a kínaiak zöld jelzést adnának. Patrick emellett igazoltnak látja az azzal kapcsolatos kételyeket, hogy vajon egy amerikai vagy nyugati beavatkozás javítana-e bármit az ottani helyzeten. A vezető kutató szerint a kialakult migrációs válság "nagyobbrészt Európa felelőssége".

A The New York Times kitért arra, hogy az Egyesült Államok régóta a világ legjelentősebb adományozója azon nemzetközi programok esetében, amelyek a legközvetlenebb segítséget nyújtják a menekülteknek, beleértve az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatalát, a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetet, a Világélelmezési Programot és másokat.

Szakértők szerint a nemzetközi szervezeteknek a második világháború után létrehozott rendszere még mindig nagyszerűen működik, ám a probléma léptéke túlterhelte azt. Az EBSZ adatai szerint a világon 60 millióan élnek olyanok, akik kényszerből hagyták el a lakhelyüket, közülük pedig mintegy 19 millióan menekültek.

Az Egyesült Államok évi 70 ezer menekültet fogad be a világ minden részéről, a menedékkérelmeket az ENSZ menekültügyi hivatalának segítségével dolgozza fel. Az országba beengedetteknek csak egy kis töredéke szíriai. Ennek az az oka, hogy az elbírálási eljárás két évig is letarthat és mert az Egyesült Államokba irányítandó menekültek száma csak négy éve, a szíriai polgárháború kitörése után kezdett el növekedni.

Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy jövőre talán 1800-ra emeli a befogadandó szíriaiak számát, de ez is csak alig lesz több egy jelképes gesztusnál, amikor több mint 4 millió szíriai vált menekültté.

A lap idézte Charlie Dent republikánus képviselőt, aki nemrégiben járt Európában, és elismerte, hogy az Egyesült Államoknak többet kellene tennie, de úgy vélekedett, hogy Európa is felelős. Rámutatott, hogy az európai partnerek "nem akarják a menekülteket", nem akarják a migránsokat".

Dent szerint Angela Merkel német kancellár kész lenne többet befogadni közülük és nem örül annak, hogy mások nem. Kitért arra, hogy Lengyelország és Litvánia nem a déli válságra, hanem teljes mértékben az orosz fenyegetésre összpontosít.

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Исполнитель хита “На Заре 2020” Сергей АРУТЮНОВ оживил ещё один хит из 20-го века и выпустил песню “Лететь” вместе с её создателями - группой Амега.

«Не вздумайте покупать этот чай даже по акции»: Росконтроль назвал 3 марки, которые в черном списке

Вечер бардовской песни, посвященный Юрию Визбору, пройдет 19 июня в Обручевском

Как эротические композиции привели классика советской фотографии в тюрьму

Музыкальные новости

Делегация АО "Желдорреммаш" приняла участие в выставке «Металлообработка – 2024»

Бизнес-эксперт Екатерина Паршина дала 3 совета, как не стать самодуром в компании

ИИ Google опозорился ненормальными ответами. Компания ввела оперативную модерацию

ПРОЕКТ ТРАМВАЙНОЙ ЛИНИИ «СЛАВЯНКА» ПРЕДСТАВЛЕН НА КОНКУРСЕ «ПРОСТРАНСТВО БУДУЩЕГО» НА ВДНХ

Новости России

Как эротические композиции привели классика советской фотографии в тюрьму

Слишкович заявил, что поражение «Спартака» от «Балтики» в Кубке России стало самым сложным моментом

Скоро каникулы: летние активности для детей

Путин прилетел с государственным визитом в Узбекистан, его встретили с цветами

Экология в России и мире

Как за два дня увидеть все самое интересное в Новгородской области?

Международные дизайнеры приняли участие в Modest Fashion Day в Казани

Компактные ирригаторы, электрические щетки и насадки ДиФреш по старым ценам с доставкой в РФ

Театрально-кукольные вести из Бурятского театра "Ульгэр": Россия, Культура, Театр, Дети - Серебряные звездочки засветились в буддийском дацане в Иволге

Спорт в России и мире

Касаткина опустилась на 13-ю строчку в рейтинге WTA, Рахимова поднялась на 18

В Париже стартует «Ролан Гаррос» открытый чемпионат Франции по теннису

Россиянка Рахимова вышла в полуфинал турнира WTA в Рабате

"Ролан Гаррос" стартовал в Париже

Moscow.media

Бузова и "Зенит"

По-хорошему у Путина с США не вышло. Один указ, который перевернул все санкции

Летнее нижегородское утро.

Утренний вальс...







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *