"Értjük-e a saját anyanyelvünket?"
Az em-ez kezdetű szavakat dolgozza fel több mint nyolcezer oldalon A magyar nyelv nagyszótára című sorozat nyolcadik kötete, amelyet kedden mutattak be a Nyelvtudományi Kutatóközpontban. Az eseményt Prószéky Gábor, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója nyitotta meg, irodalom, szó és szótár kapcsolatáról Báthori Csaba költő, műfordító beszélt, majd Ittzés Nóra, a szótár főszerkesztője Cseresnyési László nyelvésszel beszélgetett a történeti jellegű értelmező szótár készítésének több éve tartó folyamatáról, amelyet egy kisebb kutatócsoport, jelenleg kevesebb mint húsz ember végez.
A heroikus kutatói munkát nem csupán a számadatok mutatják – a meglévő szótári kötetek közel húszezer szócikkben huszonkétezernél is több címszót dolgoznak föl több mint hatvanötezer jelentésegységre tagolva és kétszázharmincezernél is több példamondattal illusztrálva –, hanem az is, hogy bár a Magyar Tudós Társaság 1831-ben határozta el egy nagyszótár készítését, annak tényleges megvalósulására hosszú évtizedeket kellett várni. A szótárkészítés ügye a nyolcvanas-kilencvenes években kapott új lendületet, ám a lexikográfiai koncepció kialakítása, majd a szerkesztési szabályzat kidolgozása 2002-ben készült csak el, s az első – a szótár használatához szükséges segédleteket tartalmazó – kötet négy évvel később látott napvilágot. Ezt követően néhány évente jelenik meg új kötet, s a közel húsz kötetesre tervezett sorozat várhatóan 2031 körül lesz teljes.
Addig is érdemes a már megjelent kiadványokban, vagy az ingyenesen hozzáférhető nagyszotar.nytud.hu weboldalon található online keresőrendszerben böngészni. S nem árt elgondolkodni Báthori Csaba költő, műfordító a bemutatón elhangzott felvetésein: „Értjük-e a saját anyanyelvünket, főleg, ha az a költészet előterében jelenik meg? Hány szót kell ismernünk a kései büszkeséghez? Hány megszégyenülést tűrhetünk el pirulás nélkül, hogy tudniillik mégsem ismerjük szavainkat elég tüzetesen? Mennyi hiedelmet őrizhetünk meg a tudatlanság gyanúja nélkül? Hány anyanyelv van anyanyelvünkön belül, amelynek hanyagolása már-már vétkes gondatlanság, hovatovább bűn? Mennyire illik ismernünk szavaink eredetét, életrajzát, meghökkentő elváltozásait, hogy ráébredjünk, nyelvünk ezer szállal kötődik más nyelvek anyagához, masszívumában több a betagosított elem, mint a nehezen megragadható eredeti ősanyag? Árnyalatos ragyogásában hogyan viszonylik más nyelvek irdatlan gazdagságához?” (Kultúra)