A Terézváros maharadzsái

Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a történetet, úgy mesélném: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Grünhut Dezső nevű fuvarozóvállalat-tulajdonos, német anyanyelvű, zsidó vallású, dúsgazdag pesti iparos család sarja, aki harminc éves korában körbeutazta a világot, és mire visszatért, már Gervainak hívták, katolikus volt és veretes magyar nyelven írt könyvet az úti kalandjairól. De mint minden mesében, ebben is több a legendás elem, mint a valódi, úgyhogy kezdjük az egészet az elején. Aztán majd eljutunk a távoli Indiába is.

A terézvárosi Grünhutok főhadiszállása a Csengery utcában volt, nagyjából félúton a Nyugati pályaudvar sínrengetege és az Andrássy út között. Három nagy telekkel bírtak itt – a mai számozás szerinti 53., 55. és 57. alatt –, a család a középsőn álló házban élt. Az erősen külvárosias rezidencia alapjait még az ismert pesti polgár, Grünhut Jakab tette le, majd ezen a bázison épített nagyszabású és rendkívül jövedelmező fuvaros vállalkozást a fia, Sámuel. A telkek így nem pusztán lakásként, hanem istállókomplexumként és a kocsiszínként is szolgáltak: szekerek álltak minden udvaron, az istállók padlásán pedig szénát és takarmányt tartottak.

A vállalat kiemelkedő eredménnyel működött, az üzleti siker azonban sajnos nem garantálja a magánélet boldogságát is. Grünhut Sámuel három gyermeke, Malvin, Olga és Dezső még 1883-ban, tizenévesen elveszítette az édesanyját: Groszmann Franciskát mindössze 39 évesen kísérték utolsó útjára, a kerepesi úti izraelita temetőbe. Aztán éppen hogy talpra álltak volna, amikor beköszöntött a katasztrofális 1889-es esztendő. Januárban nagyapjukat búcsúztatták; majd lassan tere nyílt volna az örvendezésnek, hiszen Olgát előbb eljegyezte, majd illő várakozás után nőül vette a fiatal budapesti orvos, dr. Pollák Gyula. Ám alig egy héttel az esküvőt követően szívszélhűdésben elhunyt Grünhut Sámuel is – még nem volt ötven éves.

Hogy a fogatoknak és pár évtizednyi kitartó munkának hála milyen irtózatos vagyon gyűlt össze a Csengery utcai földszintes házikókban, azt valószínűleg csak akkor értette meg a külvilág, amikor a lapok közölték, mi mindent örökölt két lánya és fia a „nagyvállalkozó és földbirtokos” titulussal búcsúztatott fuvaros után. Tizenöt lakóházat számoltunk össze, amelyek egy külső-józsefvárosi épületet leszámítva mind a Terézvárosban álltak, és volt köztük két Teréz körúti és egy Andrássy úti bérpalota is. Emellett a három örökösre maradt még két alsórákosi telek. Ezek a Rákos-patakon túl, Pest kietlen, homokbuckás határában terültek el, de ne becsüljük le ezt a vagyonelemet: ma ezeken a földdarabokon áll nagyjából minden, amit Zugló részeként ismerünk az Erzsébet királyné útja és a Telepes utca között.