Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Szerb kormányfő: A vajdasági hatalom semmi jót nem tett

A Szerb Haladó Párt (SNS) február 13-án új vezetőséget választ, jelentette be az este Újvidéken Aleksandar Vučić pártelnök, s hangsúlyozta: ideje, hogy saját magát vizsgálja felül az SNS, illetve afelé tegyen lépést, amit az emberek akarnak.

„Ideje felülvizsgálni magunkat, hogy megnézzük, mit csináltunk az elmúlt két évben, hogy köszöntet mondjunk azoknak, akik jól dolgoztak, és azoknak is, akik kevésbé, hogy köszöntsük azokat, akiknek még nem volt lehetősége dolgozni”, hangoztatta. Szavai szerint afelé kell lépést tenniük, amit a nép akar, s a nép nem mindig elégedett.

A szerb miniszterelnök szerint Szerbia túljutott a legnagyobb akadályokon, így már nincs olyan akadály, amelyen ne tudna túljutni. Emellett az európai uniós csatlakozási tárgyalások első fejezeteinek megnyitásával december 14-én a szerbiai történelem új lapja kezdődik.

A Vojvodina Sport- és Üzletközpontban (SPENS) megtartott nagygyűlésen azt hangoztatta, hogy az országot becsületes és felelős emberek vezetik, akik a legsúlyosabb sértésektől sem ijednek meg. Ennek kapcsán párttársainak azt üzente, hogy ne reagáljanak a sértésekre, hanem arról gondolkodjanak, mit kell tenniük.

„Munkára van szükségünk, és nem háborúra, bölcsőre, és nem temetőkre, itt kell élnünk a földön, és nem az egekben”, fogalmazott Vučić, aki szerint a szerb történelemre ugyan büszkének kell lenni, tovább kell adni az utódoknak, de a jövőre kell gondolni.

Aleksandar Vučić szerint azok, akik 16 éve vannak hatalmon Vajdaságban nem tettek semmi pozitívat, ezért kell őket leváltani, s ennek kapcsán jegyezte meg, hogy a „politikai lustáknak” nincs semmi köze az EU-s fejezetek megnyitásához, illetve egyetlen előrelépéshez sem.

Ezután felszólította a haladókat, hogy győzzék le azokat, akik jelenleg hatalmon vannak Vajdaságban, nem miattuk, hanem Szerbia és a tartomány miatt, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a megosztott Szerbia rossz Szerbia.

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media






Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *