Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Európa maga alatt vágja a fát

  • Az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete szerint az európai biztonságra nézve a legnagyobb fenyegetést az európai országok befeléfordulása és az eddigi együttműködési formák újranacionalizálása, illetve az erre érzett növekvő késztetés jelenti.
  • Ivo Daalder 2009-2013 között volt az amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben, azt megelőzően Barack Obama elnök politikai tanácsadójaként dolgozott.
  • Az írás megjelenése azért is keltett feltűnést brüsszeli megfigyelők körében, mert a közelmúltban - szintén NATO (és washingtoni) szemszögből - hasonló európai problémára hívta fel a figyelmet brüsszeli nyilatkozatában George Friedman
  • Daalder szerint Európa számára  közvetlen és azonnali veszélyt jelenthet az európai politikák - EU megszűnését is előrevetítő – újranacionalizálására irányuló törekvés.

Ivo Daalder 2009-2013 között volt az amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben, azt megelőzően Barack Obama elnök politikai tanácsadójaként dolgozott. 2013 óta a „Globális Problémák Chicagói Tanácsának” az elnöke. Jelen véleményét a keddi Politico közölte, kommentár nélkül.

Az írás megjelenése azért is keltett feltűnést brüsszeli megfigyelők körében, mert a közelmúltban - szintén NATO (és washingtoni) szemszögből - hasonló európai problémára hívta fel a figyelmet brüsszeli nyilatkozatában George Friedman, a Stratfor hajdani alapítója is.

Elemzésében Daalder azzal indít, hogy jelzi: az európai biztonság szempontjából a legveszélyesebb kihívást látszólag Oroszország változatlanul agresszív fellépése, valamint az Iszlám Állam által vezérelt terrorista fenyegetés jelenti. Valójában közvetlenül Európa számára még közvetlenebb és azonnali veszélyt jelenthet az európai politikák - EU megszűnését is előrevetítő – újranacionalizálására irányuló törekvés.

„Európa ma egzisztenciális válságban van. Az eurózóna válságát inkább csak elhalasztották, mint megoldották, méghozzá úgy, hogy a költségek túlnyomó részén csak néhány ország osztozik igazán” – állapítja meg a továbbiakban az amerikai szakértő. A menekültválság 2015-ös kezelésére is ugyanez volt jellemző: egy maroknyi ország, élükön Németországgal és Svédországgal viselték a terhek nagy részét, beleértve az olasz és a görög érintettséget is – teszi hozzá.

Továbbra sincs érvényes terv – nem beszélve EU-szinten elfogadott megállapodásról – a menekültáradat egységes kezelésére. Helyette minden egyes európai ország maga próbálja kezelni a problémát, helyreállítja a határellenőrzést, nem mellesleg a személyek és javak szabad áramlását is kockáztatva – fejtegeti Ivo Daalder, aki szerint a befelé forduló, renacionalizálódó Európa jelenti ma a legnagyobb fenyegetést Európa biztonságára és az atlanti kapcsolatokra.

„Az Egyesült Államok 70 éve, a Marschall-terv óta elkötelezett partner abban, hogy segítse egy nyitott, együttműködő, egyesült Európa építését” – mutat rá végül írásában a szerző, úgy vélve ugyanakkor, hogy „Európa többé már nem nyitott, kitér az együttműködésen alapuló megoldások elől és inkább nemzeti válaszokra támaszkodik”. Márpedig – teszi hozzá – az „európai projekt jelentős mértékben amerikai projekt is. Kudarca hatalmas károkat okozhat nemcsak Európának, hanem az Egyesült Államoknak is”.

Így mindenekelőtt egy megosztott és önmagára fókuszáló országokból álló Európa a biztonsági fenyegetések megválaszolásában sem lehet sikeres – véli Ivo Daalder.

anuár végén George Friedman, a Stratfor hajdani alapítója fejtegette a Euractivnak nyilatkozva, hogy „az európai bizonytalanság rányomja a bélyegét a NATO-döntésekre is.” „Van egy bizonyos kapcsolatunk Franciaországgal, egy másmilyen kapcsolatunk Nagy-Britanniával, egy ettől megint különböző együttműködésünk Németországgal, és egy mindezektől teljesen eltérő kapcsolatunk Lengyelországgal” – mutatott rá, megjegyezve, hogy a NATO ilyen körülmények között nem tudja betölteni az Egyesült Államokat Európával összekötő mechanizmus szerepét.

Mindez nem feltétlenül katasztrófa az Egyesült Államok számára, de problémákat vet fel a Közel-Keleten, az Oroszországhoz fűződő viszony formálásában – tette hozzá, úgy vélve, hogy „az európaiakra egyre inkább úgy tekintünk, mint megbízhatatlan és kiszámíthatatlan” partnerekre.

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Под рев моторов. По Москве проехали 10 тысяч байкеров

Вологодская область отмечает четвертую победу в Чемпионате России по футболу

Севастопольцы были как никогда активны на предварительном голосовании единороссов

На юго-западе Москвы автобус на остановке наехал на пешехода

Музыкальные новости

Бастрыкин поручил возбудить новое дело после нападения на медиков в Самарской области

Посол Антонов: Байден оскорбляет весь народ России в нападках на Путина

Собянин: Московский предпринимательский форум объединил более 3 тыс. человек

Bungie wins a little walkin' around money in first of its kind jury trial against Destiny 2 cheat maker, but the victory will likely make it even easier for game companies to keep taking cheaters to court

Новости России

Депутат Маликов: предприниматели — энергия экономики Подмосковья

- Ты живешь бесплатно в моем доме, а еще и денег хочешь? - упрекнула меня подруга

В Коломбо обнаружили мертвым посла Франции в Шри-Ланке и на Мальдивах Пактэ

Цискаридзе признался, что «не может жить» без Пугачевой

Экология в России и мире

Новая зубная паста Revyline ChocoWhite для укрепления эмали доступна на сайте магазина Ирригатор.ру

Международные дизайнеры приняли участие в Modest Fashion Day в Казани

Волшебное путешествие в мир музыки и кино

Chanel, коллекция Resort 2025

Спорт в России и мире

Хромачёва и Сизикова пробились в финал турнира WTA в Рабате в парном разряде

Российский теннисист Сафиуллин опустился на две позиции в рейтинге ATP

Россиянка Рахимова вышла в полуфинал турнира WTA в Рабате

Рафаэлю Надалю подмигнул слепой жребий // Первым соперником 14-кратного чемпиона будет четвертая ракетка мира Александр Зверев

Moscow.media

Уральские студенты начнут изучать технологии транспортного моделирования с помощью цифровой платформы RITM³ компании SIMETRA

Мобильный принтер этикеток iMove T3Pro - лёгкий, производительный, компактный

Российские туристы назвали города, где лучше путешествовать в одиночестве

Московская Пивоваренная Компания перешла на кадровый ЭДО с помощью HRlink







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *