Franciaország: végzetes vetélkedés körvonalazódik a baloldalon
- Francois Hollande kihívó nélkül látszott nekiindulni a 2017-es elnöki választásoknak, azonban év eleje óta egyre többen kezdték kritizálni eddigi politikáját.
- A köztársasági elnök párton belüli ellenzékéből már többen kiléptek a pártvezetőségéből, s vannak akik már a nyílt elnökjelölési küzedelemtől sem riadnának vissza.
- Francois Hollande-nak azonban nemcsak a párton belüli ellenzékétől kell félnie, mert akár a saját szövetségesei is hátba támadhatják.
- Egy elnökjelölési verseny azonban végzetes következményekkel járhat a kormányzó szocialisták számára, s akár a párt kettészakadását is okozhatja.
Míg a jobboldalon egymás után jelentkeznek be a jelöltek a köztársasági elnöki posztért, addig a baloldalon nagy csend uralkodik. Azt is gondolhatnánk, hogy a szocialistáknál szinte kivétel nélkül mindenki a mostani köztársasági elnök, Francois Hollande mögé sorakozik fel, azonban ennél sokkal bonyolultabb, s a Szocialista Pártra nézve sokkal veszélyesebb megoldás kezd kirajzolódni.
A viharfelhők az év elején kezdtek el gyülekezni Francois Hollande felett. Január elején egy értelmiségiekből álló csoport – köztük például a híres közgazdásszal Thomas Piketty-vel - már felvetette annak az igényét, hogy akárcsak a jobboldalon, a baloldalon is szükséges lenne tartani egy köztársasági elnöki jelölési versenyt, hogy megismerhessük az egyes jelöltek elképzeléseit az ország jövőjét illetően. A kérvényt benyújtók közül sokan ugyanis nem voltak elégedettek a kormány jelenlegi politikájával. Véleményük szerint a kormányzat több pontban enged a jobboldali nyomásnak (állampolgárság megvonása, rendkívüli állapot kihirdetése) és gazdaságpolitikailag túl liberális utat követ, így semmibe veszi a baloldali értékeket. Azonban úgy tűnt ez a kiáltvány utórezgés nélkül fut ki a médiából, s Francois Hollande elkönyvelhette, hogy a 2017-es választásokra nem lesz más induló.
A Francois Hollande elleni második kirohanás azonban nem sokkal később már a Szocialista Párton belüli ellenzékéből érkezett. A köztársasági elnök egykori kihívója, Lille polgármestere, Martin Aubrey jelentette be februárban, hogy kiszáll a Szocialista Párt vezetőségéből, ugyanis nem ért egyet a kormány jelenlegi politikájával (főleg ami a sok ellenállást kiváltott munkaügyi reformot illeti). Továbbá úgy érzi, hogy a jelenlegi kormányzást nem a Szocialista Párt végzi, hanem a miniszterelnök, s a körülötte csoportosuló emberek egy része. Vele együtt több más baloldali politikus is távozott. Martin Aubrey egyébként a Szocialista Párt radikálisabb, szocialista értékek mellett jobban kiálló szárnyához tartozik, s leginkább a munkapiaci reformot utasítja el, mely véleménye szerint jelentősen csorbítja a munkavállalók jogait. Elejét véve a találgatásoknak kijelentette, hogy nem akar másodjára is indulni az elnökjelöltségi posztért: „Egyszer már megcsináltam, másodjára nem fogom.”
Azonban míg Martin Aubrey csupán a kormány politikáját kritizálja, van aki aktívan készül a köztársasági elnökjelölési versenyre, jegyzi meg a Le Monde és a Le Figaro is. Ő nem más, mint Francois Hollande egykori gazdasági minisztere, Arnaud Montebourg, aki 2014-ben viharos körülmények között távozott a Bercy-ből (gazdasági minisztériumból). A Le Monde szerint az egykori baloldali gazdasági miniszter hamarosan bejelentheti indulását a köztársasági elnökjelöltségi pozícióra. Igaz a hozzá közelállók eddig kitérő választ adtak jelöltségét illetően.
A Le Monde hozzáteszi, hogy Montebourg nem a hetekben kezdte el az elnökjelölti szerepének építését. Tavaly, Frangy-en-Bresse-ben, egy nyári egyetemen a politikus több ponton kritizálta Hollande és Manuel Valls kormányának eddigi liberális és piac párti lépéseit (ahol mellesleg találkozott a köztudottan baloldali, egykori görög gazdasági miniszterrel, Jánisz Varufákisszal is). Azonban szocialista párti politikusok szerint Montebourg meglehetősen elszigetelt a párton belül, s így egy esetleges győzelem esetén sem tudna minden miniszteri posztra embert találni. Igaz, a Le Figaro szerint aprólékos munkával próbálja meggyőzni a párttársait, hogy álljanak be mögé 2017-ben.
A párton belül hozzáteszik azonban, hogy Montebourg megjelenésével biztos bukás lenne a 2017-es választás, mert emiatt a már így is megosztott baloldal végképp kettészakadna, s tálcán kínálnák a győzelmet a jobboldal számára. Többen egyébként azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Arnaud Montebourg hosszabb távon gondolkodik, s esetleg a 2017-et követő választásokra építi fel csapatát.
Azonban Francois Hollande-nak nemcsak a párton belüli ellenzékkel kell szembenéznie, hanem jelenlegi szövetségei közül is többen szemet vetettek az elnökjelöltségi pozícióra, számol be a Le Figaro. A napilap szerint maga a miniszterelnök, Manaul Valls készül a nagy bejelentésre, miszerint indul az elnökjelöltségi posztért. Azonban nemcsak a Francois Hollande-nak van félnivalója, hanem Manul Valls-nak is, ugyanis sokak szerint a rendkívül népszerű gazdasági minisztere, Emmanuel Macron is szemet vetett az elnöki tisztségre, így Manuel Valls-nak egyik szemét folyton az ambiciózus miniszterén kell tartania. A kormányhoz közel állók szerint Macron teljesen destabilizálja és háttérbe tolja a miniszterelnököt. Mindebből leginkább Francois Hollande profitál. Egy a köztársasági elnökhöz közel álló szerint Hollande hideg akár egy jégcsap, s mindkettőjüket arra fogja felhasználni, hogy újraválasszák a párton belül, írja a Le Figaro.
Ellenben ha esetleg Francois Hollande-nak mégiscsak részt kellene vennie egy köztársasági elnökjelöltségi versenyben az történelmi pillanat lenne, hiszen eddig semelyik köztársasági elnöknek nem kellett megküzdenie az elnökjelöltségi pozícióért, az kvázi „alanyi” jogon járt nekik. Ám egy elnökjelöltségi verseny végzetes következményekkel is járhat a Szocialista Pártra. Ugyanis míg a jobboldalon belül a sok jelölt dacára is meglehetősen hasonló értékvilág mellett képzelik el a francia társadalom és gazdaság jövőjét, addig a Szocialista Párton belül jelentős értékbeli szakadékok húzódnak, amik akár a párt szétszakadásához is vezethetnek. Ezt legjobban a szocialista kormány egyik miniszterének a Le Figaronak adott véleménye mutatja: „Akárhányszor beszélek egy Republikánus politikussal, úgy érzem egy nyelvet beszélünk. Mikor hallgatom Pierre Laurent (baloldali) vagy Mélanchon (kommunista) képviselőtársamat, már nem értem őket. Ezek a srácok egy olyan világot szeretnének, amit én már nem akarok.”