Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Súlyos belpolitikai válság fenyeget Horvátországban

  • A horvát nemzetgyűlés harmadik hete egyetlen törvényt sem tud elfogadni, mert a szűk kormánytöbbség és a pártfegyelem hiánya miatt döntésképtelen volt a szavazásoknál.
  • Az ellenzéki pártok szerint új választásokat kell kiírni, mert a kormány láthatóan nem tudja biztosítani a parlamentben a többséget.

Súlyos belpolitikai válság fenyegeti Horvátországot, ha a hetek óta döntésképtelen parlament június 7-ig nem választja meg az új alkotmánybírókat, és emiatt előrehozott választásokat sem lehet majd megtartani.

A horvát alkotmánybíróság az alaptörvény rendelkezése szerint 13 tagú, és a bírákat nyolc évre választják meg. Korábban a parlamentben jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata volt szükséges a megválasztásukhoz, de 2010-ben a nemzetgyűlés (szábor) módosította az alkotmányt, és szigorított a feltételeken: a taláros testület megválasztásához az összes megválasztott képviselő kétharmados többségére van szükség, vagyis a 151 fős parlamentben 101 szavazatra.

A bírák közül többnek a törvénnyel összhangban decemberben automatikusan hat hónapra meghosszabbodott a lejárt mandátuma - akkoriban a novemberi parlamenti választások után sem kormánya, sem parlamentje nem volt még Horvátországnak. Az alkotmánybíráknak június elején végleg lejár a megbízatása, és kétséges, hogy a szábor meg tudja-e választani addig az újakat.

A legnagyobb kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) megállapodásával összhangban a tíz alkotmánybírói helyre az illetékes parlamenti bizottság április 20-án írta ki a pályázatot. A megállapodás szerint öt helyre a HDZ, öt hely pedig az ellenzéki pártok, a SDP és Horvát Néppárt (HNS) javasolhatnak jelöltet. A pályázatra 46-an jelentkeztek, meghallgatásuk hétfőn kezdődik a palamentben.

A választásokat felügyelő GONG civil szervezet szerint nem helyénvaló, hogy a politikai pártok egymás között "osztják fel" a megüresedett helyeket. Dragan Zelic, a GONG szóvivője úgy véli: az alkotmánybírák kiválasztásának átlátható folyamatnak kell lennie. A jelöltek életrajzát nyilvánosságra kell hozni. Zelic szerint az alkotmánybíróságba vetett hit visszaállításához a jelölteknek nemcsak kiemelkedő szakmai tudással kell rendelkezniük, hanem a legmagasabb etikai követelményeknek is meg kell felelniük.

Robert Podolnjak, a parlament alkotmányügyi és házbizottságának elnöke elutasította a vádat, hogy a bírák kiválasztása átpolitizált folyamat. Állítása szerint a taláros testület összetétele "ideológiailag kiegyensúlyozott" lesz, a konszenzus pedig megválasztásukat illetően létre fog jönni.

A horvát nemzetgyűlés azonban harmadik hete egyetlen törvényt sem tud elfogadni, mert a szűk kormánytöbbség és a pártfegyelem hiánya miatt döntésképtelen volt a szavazásoknál. Az ellenzéki pártok szerint új választásokat kell kiírni, mert a kormány láthatóan nem tudja biztosítani a parlamentben a többséget.

A horvát sajtó azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nem lehet előrehozott választásokat tartani, ha nincs működőképes alkotmánybírósága Horvátországnak, amely el tudná dönteni, hogy a választások törvényesek voltak-e. A választások alkotmányosságáról és törvényességéről az alaptörvény szerint egyedül az alkotmánybíróság dönthet. Politikai elemzők szerint ha működőképes alkotmánybíróság nélkül bonyolítanák le választást, az ellentmondana a demokrácia alapelveinek, és elfogadhatatlan lenne az Európai Unió tagországában.

Peda Grbin szociáldemokrata országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság alelnöke a sajtónak korábban úgy nyilatkozott: ha a kormányzó pártok nem tartják tiszteletben a megállapodást és nem választják meg a tíz alkotmánybírót vagy legalább egy részüket, hogy döntésképes legyen a testület, akkor alkotmányos válság lesz Horvátországban. Alkotmánybírósági kontroll híján a parlament alkotmánnyal ütköző törvényeket is hozhat, másrészt pedig az állampolgárok sem fordulhatnak a taláros testülethez, ha bírósági döntés folytán sérülnek alapvető jogaik.

Politikai szakértők szerint amennyiben nem működőképes a horvát alkotmánybíróság, és a kormány sem tudja biztosítani a parlamenti szavazáshoz szükséges többséget, úgy patthelyzet alakulhat ki: mert nem lehet majd kiírni előrehozott választást sem, amely egyetlen kiutat jelentene a súlyosbodó belpolitikai válságból.

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

Почти 15 тыс человек посетили концерты фестиваля «Город танцует в парках»

Ребенок и женщина погибли, еще 4 детей пострадали в ДТП с грузовиком на трассе М-4 в Воронежской области

Поддержка проектов в области культуры и искусства

Роль PR - специалистов в формировании будущего AI (искусственного интеллекта)

Музыкальные новости

ЦСКА шагнул к трофею // Команда обыграла УНИКС в первом матче финала Единой лиги ВТБ

Кукольный коллектив из Бурятии "Ульгэр": Россия, Культура, Театр, Дети, Новости - выступление в дацане на конкурсе по бурятскому языку

«Адвокат Валиевой: ей подсыпали допинг и сделал дедушка». Серьёзное расследование.

Компактные ирригаторы, электрические щетки и насадки ДиФреш по старым ценам с доставкой в РФ

Новости России

Врач Подмосковья напомнила женщинам о важности регулярного посещения гинеколога

Почти 15 тыс человек посетили концерты фестиваля «Город танцует в парках»

В Петербурге возник дефицит эскортниц в преддверии ПМЭФ-2024

Роль PR - специалистов в формировании будущего AI (искусственного интеллекта)

Экология в России и мире

Эксперт по семейному капиталу Светлана Петрова: «Мой путь предпринимателя был прямой, как стрела»

23 МАЯ РОССИЙСКАЯ МЕЖДУНАРОДНАЯ АКАДЕМИЯ ТУРИЗМА ОТМЕТИЛА СВОЙ 55-Й ДЕНЬ РОЖДЕНИЯ. ФОТОРЕПОРТАЖ

Новая зубная паста Revyline ChocoWhite для укрепления эмали доступна на сайте магазина Ирригатор.ру

Корнер Alena Akhmadullina открылся в ЦУМе

Спорт в России и мире

Теннисистка Мария Шарапова снялась в красном облегающем платье

Новак Джокович и Хамад Меджедович сыграли в бочче на Ролан Гаррос | Виды спорта

Касаткина опустилась на 13-ю строчку в рейтинге WTA, Рахимова поднялась на 18

В Париже стартует «Ролан Гаррос» открытый чемпионат Франции по теннису

Moscow.media

Исполнитель хита “На Заре 2020” Сергей АРУТЮНОВ оживил ещё один хит из 20-го века и выпустил песню “Лететь” вместе с её создателями - группой Амега.

Бузова и "Зенит"

Машина съехала в кювет и опрокинулась. Водитель погиб

Уральские студенты начнут изучать технологии транспортного моделирования с помощью цифровой платформы RITM³ компании SIMETRA







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *