Мы в Telegram
Добавить новость
Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Történelmi rekordon a Budapest Airport utasforgalma

2024 első negyedévében a Budapest Airport több mint 3,4 millió utast kezelt, 10,2%-kal többet, mint a járvány előtti rekordévben, és a növekedés áprilisban sem állt meg; az ország legfontosabb légikikötője 1,4 millió utast fogadott.

A Budapest Airport 2019 tavaszán nagyszabású fejlesztéssorozatot kezdett el, és az elmúlt 5 év alatt a repülőtér-fejlesztések értéke a 130 milliárd forintot is meghaladta.

Idén tavasszal újabb, 17 milliárd forint értékű beruházás-sorozat indul, amelynek keretében felújítják a műemlékvédelem alatt álló 1. Terminált és a 2. Terminálhoz kapcsolódóan is több infrastrukturális, kapacitásnövelő és minőségfejlesztő beruházás kezdődik. A Budapest Airport célja, hogy a folyamatosan növekvő utasforgalom mellett, hosszú távon tovább emelje a szolgáltatások színvonalában elért magas minőséget.

2024 első negyedévében a Budapest Airport több mint 3,4 millió utast kezelt, 10,2%-kal többet, mint a járvány előtti rekordévben, és a növekedés áprilisban sem állt meg; az ország legfontosabb légikikötője 1,4 millió utast fogadott.

A folyamatos felívelés tükrében kijelenthető, hogy az éves utasforgalom várhatóan túlszárnyalja majd a 2019-ben regisztrált 16,2 millió főt, 2030-ra pedig a 30 milliót is meghaladhatja. A Budapest Airport évek óta folyamatosan fejleszti a repülőtéri szolgáltatások minőségét és az utasélményt; májusban is több olyan nagy volumenű építési munkálat kezdődik a repülőtéren, amely hosszú távon szolgálja majd a bővülést és a folyamatosan növekvő utasforgalom magas színvonalú kiszolgálását.

„Az elmúlt évben összesen 24 nemzetközi és hazai díjat nyert a budapesti légikikötő, ami a teljes repülőtéri közösség elhivatott munkájának eredménye. Az elmúlt öt évben 130 milliárd forintot fektettünk a légikikötő fejlesztésébe, amelyet a repülőtér minősítésének négycsillagosra emelése, a tavaly elnyert Európa legjobb repülőtere díj és az idén tizenegyedik alkalommal megszerzett Kelet-Európa legjobb légikikötője elismerés is visszaigazol.” – mondta Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A 2. Terminál közvetlen közelében, a bejárattól rövid sétatávolságra található többemeletes parkolóház tervezése már folyamatban van. A Relax parkoló az első fázisban három emeleten 2000 parkolóhellyel várja majd a járműveket.

Emellett május 13-án számos projekt kivitelezési munkái megkezdődnek: átalakítják a repülőtér csatornahálózatát, valamint bővítik a vízelvezető rendszert, amely évtizedekig szolgálja majd a légikikötő igényeit. Ezzel párhuzamosan új bekötőút épül a BUD Cargo City-hez, ami javítani fogja a cargo kiszolgálást, illetve közvetlen és gyors elérhetőséget biztosít majd a légiáru-kezelő komplexum és az M4-es autópálya között, tehermentesítve a gyorsforgalmi utat.

A repülőtér kerítésén belül is jelentős munkálatok indulnak májusban; a növekvő forgalom miatt megkezdődnek a repülőgépek földi kiszolgálásának helyet biztosító új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák. A jövőben megvalósítandó forgalmi előtérbővítés 12 légijármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és egy jelentős előtérfejlesztés első fázisát képezi.

Emellett a Budapest Airport repülőtéren tevékenykedő partnerei hamarosan új, modernebb és kényelmesebb irodaházba költözhetnek; azok a bérlők, akik jelenleg ideiglenes telephelyen dolgoznak, egy kétemeletes, 3000 négyzetméter összterületű épületben kapnak új helyet, aminek építése 2024 júniusában kezdődik meg.

A 2. Terminálon található, 2020-ban átadott 1. mólón az eddigi három helyett hamarosan hat beszállítókapunál lesz elérhető az utasok busszal történő beszállításának lehetősége. A 2A Terminál indulási csarnokát szolgáló légkezelő rendszer fő elemeit kicserélik, jelentősen javítva a terület levegőminőségét, különös tekintettel a galériaszintre.

A Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. flottája négy új tankerautóval bővül, a Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság – amely tavaly októberben hivatalosan is csatlakozott a BUD-csoporthoz – pedig megújult gyakorlópályát kap.

Hamarosan befejeződik a 2. Terminál A oldalán a poggyászkiadó csarnok megújításának újabb üteme is. Az előző fázisban átadott új, jelentősen meghosszabbodott két körszalag mellett most további kettő új, a régieknél hosszabb és modernebb szalagot helyeznek üzembe, mivel a hosszú távú járatok folyamatosan térnek vissza, és meghaladják a járvány előtti szintet.

Emellett a repülőtér-üzemeltető a T2A oldalon lévő 4 mozgólépcsőt is modernebb típusra cserélte, amelyek így már jobb energiahatékonysággal működnek. A felújítási munkákat a földi és a légi oldali területeken is lényegesen világosabb megjelenést biztosító burkolatcsere egészítette ki.

A műemléki védettséget élvező, ikonikus 1. Terminál is megújul. Az épület homlokzatát részlegesen felújítják, az üveg előtetők és felülvilágítók állapotát javítják, a terminál főbb belső tereit és a mellékhelyiségeket felújítják és az épületben használt világítást LED-es megoldásra cserélik. A biztonsági rendszereket is fejlesztik, hogy bármikor ki tudják szolgálni az utasokat: a B porta környéki, valamint a Kisgépes Termináltól a 4-es útig terjedő kerítésszakaszt felújítják, a korábbinál is több kamerát helyeznek ki és a terminál felügyeleti rendszere a jövőben teljes mértékben digitális lesz. Az épület környezete is megszépül; az 1. Terminál környékén kertészeti munkák kezdődnek.

Új üzletek

Nemcsak műszakilag újul meg a repülőtér. A kiskereskedelmi kínálat is nagyban kibővült az elmúlt hónapokban, számos népszerű magyar és nemzetközi márka boltja nyílt meg a 2. Terminálon. Immár a WHSmith, az Obsentum, a CandyTo Go és a Heinemann Sunglasses Multibrand Shop üzleteiben is vásárolhatnak a Budapestről repülők.

Gasztro vonalon is találkozhatnak újdonságokkal az utasok; az A oldalon található Bottega Prosecco Bar mellett két új street food kioszk is nyílt az 1. utasmólón. Ezeket a légikikötőből indulók és az ide érkezők egyaránt elérik.

Liszt Ferenc Repülőtér 1-es utasmóló

A fejlődést a legfrissebb független felmérés alapján az utasok is nagyra értékelik: a vizsgált húsz hasonló repülőtér között a budapesti légikikötő az első helyen végzett, megelőzve például a prágai, az alicantei és a barcelonai légikikötőket. A repülőtér története során ez az első alkalom, hogy az üzemeltetőnek sikerült ezt az előkelő pozíciót elérnie.

Forrás: Budapest Airport

Читайте на 123ru.net


Новости 24/7 DirectAdvert - доход для вашего сайта



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России



Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city

XXV Международный телевизионный конкурс «Щелкунчик» объявляет прием заявок

Похитившая двухлетнюю девочку в Ярославле женщина планировала уехать с ней в Московскую область

VK запускает стажировку для школьников ко Дню защиты детей

В модельной библиотеке Шатуры прошла встреча в формате выездной администрации

Музыкальные новости

ONYX отправляется в Большой тур по России

«СВЯТОЙ ЛЕНИН» спасает население от борьбы с перенаселением, 3 серия, СЕРЬЁЗНЫЙ НОВОСТНОЙ СЕРИАЛ.

Сергей Собянин. Главное за день

«Адвокат Валиевой: ей подсыпали допинг и сделал дедушка». Серьёзное расследование.

Новости России

Российский фильм получил Гран-при кинофестиваля в Лондоне

В Одинцовском округе планируют отремонтировать 9 участков автодорог в этом году

В модельной библиотеке Шатуры прошла встреча в формате выездной администрации

МВД Москвы: мужчину задержали после нападения на двух женщин и полицейского

Экология в России и мире

Благотворительный Вечер в «Геликон-Опера»: Искусство во Имя Добра

Ozon открывает новый фулфилмент-центр в Ставрополье

СЛД «Белогорск» филиала «Забайкальский» компании «ЛокоТех-Сервис» получило право ремонтировать тепловозы серии М-62 в объеме ТР-2

Ярко и стильно: самые интересные цветовые сочетания на лето

Спорт в России и мире

Елене Рыбакиной поставили неожиданный «диагноз»

Теннисистка Петрова: Карацеву не хватает игровой уверенности

Арина Соболенко повторила уникальное достижение Азаренко на турнирах «Большого шлема»

Последний танец Надаля и юбка Сюзанн Ленглен: 6 важных фактов о «Ролан Гаррос»-2024

Moscow.media

ТСД промышленного класса Saotron RT-T60

Завершен монтаж пролетного строения моста через Волгу на обходе Твери

Генералов много, а Норат Тер-Григорьянц один!

Терминал сбора данных (ТСД) промышленного класса SAOTRON RT42G







Топ новостей на этот час

Rss.plus





СМИ24.net — правдивые новости, непрерывно 24/7 на русском языке с ежеминутным обновлением *