Kövér a túlóratörvényről: Ha Kósa Lajos azt mondja, hogy ez egy jó törvény, akkor én ezt látatlanban elhiszem
Kövér szerint a törvény a munkaadóknak és a munkavállalóknak is jobb lehetőségeket ad.
Kövér szerint a törvény a munkaadóknak és a munkavállalóknak is jobb lehetőségeket ad.
Közérdek, hogy ne kaszálhassa el a fúziót a versenyhivatal.
A férfi készített egy szerkezetet, amely a bejárati ajtó kinyitásakor robbanást okoz, majd kiugrott az ablakon.
Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt - derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.
Egy, a NASA-nak dolgozó asztrofizikus szerint nem a modern emberi technológiához hasonló jelek után kellene kutatni, mert így lehet, hogy nem érzékelik a kutatók a magasabb fejlettségi szintű nyomokat.
Felszólították a tagországokat, hogy tegyenek többet az uniós értékek és szakpolitikák kommunikációja terén, valamint külön programokkal mozdítsák elő a médiaműveltséget.
Egy aktivista megelégelte a városi tanács tökölését, és tiltakozásul ki is függesztette az új utcatáblát.
A két új paksi atomerőművi blokk megépítéséhez Magyarország eddig mintegy 78 millió eurót hívott le az Oroszországgal kötött nemzetközi hitel-megállapodásból, ezt az összeget a kedvező pénzpiaci helyz [...]
A továbbjutás már megvan a kézilabda-Eb-n, de nem mindegy, hogy második vagy harmadik helyen lépünk tovább a második csoportkörbe. Ha a remek védelem most is kitart, verhetjük a spanyolokat.
A karácsony egyik legfontosabb szereplője nemcsak ajándékoz, hanem dilemmát is okoz a kisgyermekes szülőknek: mikor és hogyan mondják el a gyereknek az igazságot a Mikulásról.
A férfi kézilabda BL csoportszakaszának idei hajrájában már a korábbi önmagát idézte a Veszprém, amely Mikler Roland szerint még elérheti a nagy célokat.
A Saint-Étienne-játékos Subotic hatalmasat kapott.
Választást és 10 kérdésben népszavazást is tartottak Tajvanon, ahol a konzervatív oldal nyert szinte mindenben.
A néhai elnököt csütörtökön helyezik örök nyugalomra a houstoni Elnöki Könyvtár épületében.
A gyűlöletbeszédet és migránsozást nem bírják annyira Szlovéniában.
December 14-én jelenik meg a Columbia Records gondozásában Bruce Springsteen „Springsteen on Broadway” című albuma.
Édouard Philippe kedden jelentette be, hogy hat hónapos moratóriumot hirdet, valamint befagyasztja a lakossági energiaárakat és emeli a minimálbért.
A hagyományos temetés háromszor annyiba kerül.
Today's government decree qualifies the deal as a "merger of strategic importance at a national level"
Az nem kifogás, hogy korán sötétedik - ezzel a viszonylag ismert körülménnyel lehet számolni a mérkőzésnaptár összeállításánál.
A nagy nehezen kiadott adatokból a TASZ bogarászta ki, milyen a helyzet a kórházakban. Nem jó.