Nincs több csúszás: a Roszatom arra számít, hogy jövőre megkezdődhet Paks II. építése
Erről Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója beszélt.
Erről Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója beszélt.
2019-ben vagy 2020-ban betonöntéssel kezdhetnek.
Hiába menő, drága és trendi, van, aki rá sem bír nézni a sajtra. Kutatások szerint ez még véletlenül sem finnyásság, főleg genetikai oka van, de evolúciós, sőt pszichés magyarázata is áll a hátterében.
A közösségi oldalán azt írta, erre a két hétre még szüksége van képviselői munkája lezárásához.
Mélyebb EU-integráció kellene, véli a német elemző, aki szerint talán működhet a Merkel-AKK-tandem.
London 107 nappal az Európai Uniótól való kilépés előtt a brit miniszterelnök terve ismét holtponton van. A brit kormányfő uniós kancelláriákon kereste tegnap a segítséget, otthon egyre jobban inog a széke.
Három halottja és tucatnyi sérültje van a kedd esti strasbourgi vérengzésnek. Egy kisebb hadsereg üldözi a tettest, aki feltehetőleg maga is megsérült – a polgármester mindenkit arra kér, maradjon védett helyen.
Két ember életét vesztette és tizenegyen megsérültek, az érintett területet lezárták. Még nem fogták el a támadót.
Egy ember életét vesztette és tízen megsérültek, az érintett területet lezárták. Még nem fogták el a támadót.
Párizs Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédét, amelyben számos engedményt tett a hetek óta tüntető sárgamellényeseknek, rekordszámú francia követte élőben, de viszonylag kevesen gondolják azt, hogy ez elég lesz a válság rendezéséhez.
Párizs Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédét, amelyben számos engedményt tett a hetek óta tüntető sárgamellényeseknek, rekordszámú francia követte élőben, de viszonylag kevesen gondolják azt, hogy ez elég lesz a válság rendezéséhez.
Lövöldözés volt kedd este Strassburg belvárosában. A BBC a rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy két ember megsérült. A helyi tűzoltóktól a Reuters úgy tudja, hogy egy ember meghalt, hárman megsérülte [...]
A Szabadföldi utat a Cinkotakert utca és a Rózsalevél utca között lezárták.
A Népszavának nyilatkozó EU források szerint a hozzászólók többsége kifejezésre juttatta, hogy aggodalommal figyeli a magyarországi fejleményeket.
A prefektúra szerint egy ember meghalt, hatan megsérültek. A támadót még keresik, a rendőrség lezárta a környéket.
Egy módosító még kedvezőbb helyzetbe hozná a dobogó második, illetve harmadik fokára álló versenyzőket.
A PSG, Napoli, Liverpool hármasból valamelyik ma biztosan kiesik, Jürgen Klopp csapatát csak egy Napoli elleni győzelem mentheti meg. A Tottenhamnek a tartalékos Barcát, az Internek a PSV-t kellene vernie a továbbjutáshoz, pályán lesz a Dortmund és az Atlético is. Kövesse a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulóját élőben az Indexen!
A Momentum után most a Jobbik harangozott be egy népszavazási kezdeményezést.
Facebook-bejegyzése: 2018. december 31-i hatállyal – ígéretemnek megfelelően – visszaadom országgyűlési képviselői mandátumomat a Jobbiknak, annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt n [...]
A menedékjogot kapott volt macedón miniszterelnököt többször látták már a Belvárosban. A Guardian tudósítója, Dan Nolan lefényképezte Nikola Gruevszkit az Anker közben: Gotcha! Fugitive ex #Macedoni [...]
A volt macedón miniszterelnök már többször feltűnt a karácsonyi forgatagban.
Az ív szerint elterjedt, hogy az egyetemet, vagy karait más intézménybe olvasztanák be.
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.