Füstgránát robbant fel két lány kezében Nagymágocson
Csak pózolni szerettek volna a látványelemmel, de több ujjukat is elvesztették. (Bűnügy-baleset)
Csak pózolni szerettek volna a látványelemmel, de több ujjukat is elvesztették. (Bűnügy-baleset)
Akár egy modern dráma is lehetne annak a két olaszországi apácának a története, akik egy lelkipásztori úton ismerkedtek össze.
Rácz Zsófia ugyanis még nem fejezte be jogi tanulmányait.
Egyhangúlag támogatta Senyei György Barna bíró jelölését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülésén. (Belföld)
Az ELTE egyik budapesti gyakorlóiskolájában hónapok óta diákok takarítottak, mert nem találtak takarítót.
Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, addig marad a vétó, amíg életben van a törvény.
Jogerősen kilenc, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla három vádlottat, akik különböző kábítószereket értékesítettek Békés megyében 2016-ban. A táblabíróság jelentős [...]
Az izlandi kultúra méltán híres világszerte egyedi mivoltáról. Nincs ez másként a karácsonyi hagyományok esetében sem: a szigetországban a gyermekeket egészen egyedülálló lényekről szóló mesékkel igyekeznek jó magaviseletre bírni.
Bulgária szándékosan akadályozza a Török Áramlat gázvezeték Európa felé tartó folytatásának építését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután kedden Szocsiban fogadta szerb hivatali [...]
A munkavállalóktól várhatóan 2020 elején vesznek búcsút.
A neves tanácsadócég a költségcsökkentésre és hatékonyságra koncentrált, amikor a Trump-kormányzatnak dolgozott, az emberek sorsára nem igazán.
Ide-oda csapódott furgonjával, aztán angolosan távozott a baleset helyszínről. (Bűnügy-baleset)
Az ország vezetőjének szerelem-projektje egy önfenntartó mintaváros volt, amit éveken át építettek Szamdzsijonban. Semennyire sem hasonlít Észak-Korea bármely másik városára, az állami média csak „a modern civilizáció kivonata” hasonlattal beszél róla. A város a Pektu hegy mellett fekszik, ahonnan a legenda szerint a Kim dinasztia ősei származnak. (Fotógaléria)
A BRFK szorgalmasan dolgozik – csak épp nem tudni min, és nem is szeretnék, ha ez kiderülne. (Belföld)
A Disney úgy döntött, hogy a világhírű A majmok bolygója-széria visszatér, és már meg is találták azt az embert, aki elkészíti nekünk.
Jellemzően kimaxolják a lehető legtöbb pénzt, és ingatlanra költik.
Súlyosan megsérült két nagymágocsi fiatal, akinek a kezében füstgránát robbant fel – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. Szabó Szilvia elmondta, a lányok úgy akart [...]
Bejelentették a közös jelöltet.
Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Legfőbb Ügyészség, valamint a Belügyminisztérium vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának nyolcadik évfordulóján tartott rendezvényen, szerdán a Kúrián. (Belföld)
Megbotlott az ujja. Egy csomó szabályt megszegett, mégis felfüggesztettet kaphat.
Az északi szigetország lesz az első állam, amely szigorú tilalmat vezet be a legszennyezőbb üzemanyaggal működő közlekedési eszközökre. (Zöldzóna)
Az amerikai elnök lemondta a NATO-csúcsot lezáró közös sajtótájékoztatót, és hazarepült.
A becsült ár majdnem kétszereséért, 9,5 millió euróért kelt el Paul Gauguin francia posztimpresszionista festő műve egy keddi párizsi árverésen. Az Artcurial aukciósház közlése szerint az 1897-ben Tahiti szigetén festett művet, a Te Bourao II-t (A hibiszkuszfa II) külföldi gyűjtő vásárolta meg, ám a kép Franciaországban marad.
Az EP-ben is bemutatták a májusi jelentésüket, amely szerintük bizonyítja, nem voltak tiszták a választások. Deutsch Tamás visszautasítja az állításokat.