Kilépett a pártból, és függetlenként folytatja a jobbikos Bencsik János
Nem akar az új elnökkel, Jakab Péterrel dolgozni, a döntésével azért várta meg a dunaújvárosi időközi eredményeit, mert nem akarta gyengíteni az összefogást.
Nem akar az új elnökkel, Jakab Péterrel dolgozni, a döntésével azért várta meg a dunaújvárosi időközi eredményeit, mert nem akarta gyengíteni az összefogást.
Az uniós költségvetést az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, és egyelőre óriási a szakadék a parlamenti javaslat, és a tagállami kormányokat összefogó Európai Tanács javaslata között. Minden tizedszázaléknyi eltérés kétmilliárd eurónyi különbséget jelent.
A tudatlanság egyenlő a rabszolgasággal – idézte a száz évvel ezelőtt meggyilkolt Somogyi Béla, a Népszava felelős szerkesztője egyik megállapítását Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke. (Belföld)
Elsősorban a fiatalokat megszólító programokkal – köztük fotó- és esszépályázattal, kiállítással és tudományos rendezvényekkel – készül a trianoni békediktátum centenáriumára a Nemzeti Köz [...]
A volt ausztrál miniszterelnök, Tony Abbott szerint a maláj kormány már a vizsgálatok viszonylag korai szakaszában előállt az eredmények alapján legvalószínűbb teóriával.
A csend és a figyelem nagy művésze voltál - emlékezett vissza a színészre Szabó István rendező.
A mesterséges intelligenciát és az adatgazdaságot is magában foglaló stratégiát hirdetett a Bizottság.
A 25 éves világsztár, Justin Bieber már gyerekként tudta, hogy mit hoz neki a jövő, és a jóslata 2020-ban be is igazolódott.
A dubaji nő versenyen sem a célegyenes, sem a célvonal nem volt világosan jelölve.
A koronavírus domináns elem a piacok 2020 év eleji viselkedésében, a járvány kitörése azzal a veszéllyel jár, hogy jelentősen visszaveti a kínai gazdaságot. Mivel azonban a kínai gazdaság igen nagy és a világgazdaságban is jelentős szerepet tölt be, így a járvány gazdasági hatása az egész világon érezhető lesz.
Október 25-én egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra Music Club színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.
A párt budapesti elnöke, országgyűlési képviselője, "nemzetpolitikai szakpolitikusa" függetlenként folytatja - de nem azért, mert nem tetszik neki, hogy Gyurcsány csicskájává váltak, hanem c [...]
Diszkrét suhanás szőnyegboltszagban, USB és képernyős tájékoztató. Milyen az IC+, a vasúti kocsi, amellyel a MÁV megváltani készül a világot? Elmentünk egy körre a Göcsej IC-vel.
A Farkasréti temetőben lesz majd az egykori kenus gyászszertartása.
Az ezt követelő petíciót már 40 ezren írták alá, úgy tűnik, hogy nem hiába.
A rendőrség ezért megszüntette az eljárást az 58 éves férfival szemben, aki az állat gazdája szerint egy csővel verte fejbe a kétkilós állatot.
Az első világháború után Németországban a versailles-i békeszerződés mind a katonai, mind a civil repülést korlátozta, így a siklórepülés lépett előtérbe. Walter és Reimar Hortent ebbéli tapasztalataik hamar jóval magasztosabb cél kitűzésére sarkallták: a „csupaszárny” konstrukció megépítésére.
Február 18-án, kedden megrendezték az idei Brit Awards zenei gálát, ahol a politikusoknak is jutott egy kis figyelem.
Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt – jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminiszter [...]
Cser-Palkovics András szerint téves elképzelés az iparűzési adó csökkentése, amivel mindenki csak rosszabbul járna.
A telken a főváros egyik legnagyobb hulladékudvara készülne majd, uniós pénzből, aminek hála a dél-pesti szemetet gyorsabban és kevesebb járművel lehet majd begyűjteni. (Belföld)
A főpolgármester szerint például zöldfelületre parkoló autók ellen vetik be újra a kerékbilincset.
A támogatás alapvető szolgáltatások finanszírozásához nyújt segítséget, valamint javítja a menekültek és a befogadóközösségek egészségügyi és oktatási ellátását és a vízellátást. (Külföld)